Kecskemét

2018.09.22. 11:30

Mágikus estére invitál a Pótszék Társulat

Első alkalommal lép színpadra saját felnőttdarabbal a kecskeméti Pótszék Társulat szeptember 24-én a Kelemen László Kamara­színházban. A Bolondok című dráma komoly szembenézésre hívja közönségét.

Koós Kata

Nyitrai Brigitta (Margerite) és Gulyás László (Jensen úr) a darabban

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Hraskó István

Létezésünk leglényegibb kérdéseit feszegeti a kecskeméti Pótszék Társulat legújabb produkciója, a Bolondok című, egyfelvonásos dráma, melynek bemutató előadását szeptember 24-én 19 órától tartják a Kelemen László Kamaraszínházban. A darab különlegességét annak filmszerűsége adja. A társulat korábbi produkcióiban még nem használt technikai megoldásokat alkalmaz: többek között balett-tánc is színesíti az előadást, mely merőben eltér a Pótszék eddigi imázsától.

– A Bolondok című darab alapvetően az elmúlásról szól. Nem kevesebbre invitáljuk a közönséget, mint hogy nézzenek szembe kicsit mélyebben a végzet gondolatával. A komoly témát balettel és nagyszerű zenékkel, többek között Prokofjev és Schubert dallamaival igyekeztünk színesíteni – mondta Nyitrai Brigitta társulatvezető, a darab társszerzője, aki hozzátette: régi vágyuk volt, hogy eddigi vígjátékaik után egy olyan felnőtteknek szóló darabot is bemutassanak, melynek szövegkönyvét a társulat tagjai alkották.

– Talán ez a fejlődésünk egy természetes, következő fokozata. Azért esett a választásunk éppen az elmúlás témájára, mert annak gondolata picit mindenkinek ott motoszkál a fejében, jóllehet, elhessegetjük. Szeretnénk, ha mindenki nyíltan tudna erről beszélni és gondolkodni. Kézzel-lábbal tiltakozunk ellene, miközben az élet része. Ugyanúgy, mint a születés – fejtette ki a társulatvezető, aki a darab egyik főszerepét alakítja. Elárulta, fokozott izgalommal készülnek az előadásra.

– Nagyon izgulunk, hiszen ez társulatunk első drámája. Mivel kevesen vagyunk a színen, borzasztóan jelen kell lennünk a szövegben, játékban. Személy szerint úgy érzem, mintha meztelenül állnánk a színpadon. Nehéz szerepek, több arcot kell megmutatni, hiszen korántsem arról szól a mű, hogy úgymond végigzokogjuk az előadást. Helyet kap a csibészség, a ravaszság, a fájdalom, a remény, a szeretet és természetesen a szerelem – közölte, majd hozzátette: az előadás, filmszerűsége miatt, rengeteg háttérmunkát igényel, így annak ellenére, hogy mindössze kétszereplős a darab, a társulat szinte minden tagja részt vesz a produkcióban.

A dráma főszereplője egy idős férfi, Jensen úr, aki utolsó napjait tölti egy kórházi ágyon. Három éve gondozza egy nővér, Margerite, mely idő alatt rengeteget beszélgetnek.

– A nővér beleszeret az idős úrba, akinek az ápolónő jelenti az utolsó kapaszkodót a földi élethez, hiszen ő van mellette. Tulajdonképpen egyoldalú ez a szerelem, de mégsem, ugyanis a ragaszkodás megvan a férfi részéről. Az idős úr elalszik, bekerül a műtőbe, és alapvetően ott indul a darab cselekménye – ismertette Nyitrai Brigitta az álom és valóság határán zajló történet alapszituációját.

Nyitrai Brigitta (Margerite) és Gulyás László (Jensen úr) a darabban
Fotó: Hraskó István / Petőfi Népe

Elmondása alapján a társulat legfőbb célja a darabbal, hogy kicsit felrázzák a közönséget.

– Többször elhangzik az előadás során, hogy milyen kevés a boldog pillanat, mégsem élünk vele, mert mit szólnak mások, mit látnak a szomszédok, mit gondolnak az emberek. Szeretnénk, ha mindenki azzal a gondolattal menne haza a színházból, hogy holnaptól egy kicsit máshogy csinál valamit az életben. Ha az csak annyi, hogy békejobbot ad a haragos szomszédnak, vagy elkezd másként tekinteni a házastársára, netán új, számára valódi értékeket rejtő munkahelyet keres, már megérte, hogy színre vittük a darabot – mondta el Nyitrai Brigitta.

Szereplők:

Jensen úr: Gulyás László

Margerite: Nyitrai Brigitta

Balett: Nagy Alexandra

További szereplők:

Varga László

Hartyányi Kata

László Ferenc

Technika:

S. Csontos Ottó

Halász Zoltán

Subicz László

Rendező: Gulyás László

Író: Nyitrai Brigitta–Bálint Endre

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!