Kecskemét

2018.01.20. 19:49

Improvizációs játék és preparálás színesítette a koncertet

Kellemes dallamok varázsolták el az érdeklődőket szombaton délután a Kodály iskolában rendezett koncerten.

Maksa Balázs

A koncertet Magda Dávid orgonaművész és zeneszerző, a Kodály iskola egykori diákja szervezte és konferálta. Közreműködött Kirkósa Tünde csellóművész, aki 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd az Amerikai Egyesült Államokban vett részt posztgraduális képzésben. Jelenleg a budapesti 12. kerületi Solti György Zeneiskola és a Százhalombattai Alapfokú Zeneművészeti Iskola gordonkatanára.

Felcsendültek többek között Vivaldi és Bach dallamok orgonán és csellón, és Palotás Gábor, a Kodály iskola tanárának előadásában Magda Dávid Macska a marimbán című művét is hallhatták az érdeklődők.

A koncert egyik legérdekesebb pillanata Magda Dávid improvizációs játéka volt. A közönség dallamajánlata között a Kis kece lányom és Vivaldi Négy évszakja szerepelt. A művész ezekből merítve adott elő egy improvizatív daljátékot. Ezután ismét egy különleges zenei darabot hallhattak a jelen lévők. Egy úgynevezett zenei preparálás eredményét. Ennek az a lényege, hogy a hangszert különféle tárgyakkal – például csavarokkal – egészítik ki, hogy még különlegesebb hangzása legyen.

- A húrok közé – persze több kísérletezés után derült ki –, ha zsírpapírt teszünk, az rendkívül érdekes hangzással rezonál együtt a húrokkal. Ez gyakorlatilag nem csak egyfajta kortárskodás a részemről, hanem ennek megfontolt és tudatos oka volt, hogy miért választottam ezt a technikát ehhez a hangszerhez és dallamhoz – mondta Magda Dávid, aki Kirkósa Tündével közösen adta elő A virágok áldozata című saját szerzeményét zongorán és csellón.

A koncert, mely egy hatrészes koncertsorozat nyitánya volt, Kodály Zoltán Szonatina című művével zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!