kecskemét

2018.05.20. 11:30

Futva matekoztak a döntősök (videó)

A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola udvara adott otthont a Kecske Kupa matematikai csapatverseny országos döntőjének szombaton Kecskeméten.

Horváth Péter

Hatodik alkalommal rendezték meg a Kecske Kupa matematikai csapatverseny országos döntőjét szombaton Kecskeméten. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában tartott döntőn 92 négyfős csapat indult, ötödiktől tizedik évfolyamig.

Nagy Tibor matematikatanár, a kupa szervezője elmondta, hogy a köztudatban általában az él a matematikával kapcsolatban, hogy magányosan, síri csendben ül a diák a feladvány felett. Ezzel szemben a Kecske Kupa csapatversenye olyan, mintha a testneveléstanárok és a matektanárok közös ötletbörzéjének gyermeke lenne: a futást kombinálja a matematikával. Minden feladatot időre kellett megoldani, amit az udvar négy pontján felállított ellenőrző ponton bocsátottak QR-kódos ellenőrzésre a diákok.

A győztesek értékes nyereményekkel gazdagodtak, de minden résztvevő számára ajándékot biztosítottak a szervezők. A megméretésre ingyenesen nevezhetett a három forduló összesen 2400 diákja, mert a szervező MATEGYE Alapítvány a Neumann János Egyetemmel közös pályázaton elnyert forrásból fedezi a verseny teljes költségét. A pályázati keret négy évre biztosítja a nevezések ingyenességét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!