Kunszentmiklós

2018.08.17. 17:49

Egy kötetben két családtörténeti kisregény

Két pályázatnyertes kisregényét foglalta egy kötetbe Székely Gábor kunszentmiklósi helytörténész, magángyűjtő. A könyv nagyobb lélegzetvételű, Goromba förgeteg című művében a szerző a fülöpszállási S. István családjának tragédiáját dolgozta fel.

Gulyás Sándor

A legszebb és a legmegrázóbb történeteket mindig az élet írja

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

S. István feleségének és kislányának sorsát két kóborló orosz katona pecsételte meg. A tízéves Juliska belehalt sérüléseibe, az anya pedig soha sem nyerte vissza igazi énjét. Az erőszaktevőket szinte azonnal utolérte a férj bosszúja, ám az eset nem merült feledésbe. S. István kétszer került az Államvédelmi Hatóság rettegett börtönébe, majd ott is halt meg szörnyű kínok között – foglalta össze dokumentumregényének tartalmát Székely Gábor.

– A kisregény levéltári iratokra alapul. A történtekről a rokonok még ma sem hajlandók beszélni, melynek oka a szovjet típusú kommunizmus időszakának máig ható rettegéséből fakad – vélekedik az író.

A kisregény 2018-ban a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány első díját vívta ki magának. A kötetet Fazekas Attila illusztrálta, a könyv a budapesti Follperss Kiadó Kft. gondozásában jelent meg.

– Helytörténeti kutatásaim során olyan történetekre, emberi sorsokra bukkanok, melyeket nem lehet egy cikk keretében leírni. Így született meg első dokumentumregényem, a Fénylő fekete kő, ami a fülöpszállási Gudmon család történetét dolgozta fel. A történetek zömét a nagyszüleimtől hallottam, majd szőttem keretbe, szemléletesen érzékeltetve a világ változásainak, a könyv szerepelőinek életére gyakorolt hatásait. Készülőben van a harmadik dokumentumregényem is, ami egy, a történelem viharait átvészelt szerelemről szól. A Mire leszáll az alkony című kötet szereplői ugyancsak Fülöpszálláshoz kötődnek – tette hozzá Székely Gábor.

A legszebb és a legmegrázóbb történeteket mindig az élet írja
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

Székely Gábor 1947-ben született Budapesten. Iskolai tanulmányait Fülöpszálláson, Kunszentmiklóson, majd Budapesten végezte. Húsz évig volt a Honismereti Szövetség kuratóriumának elnöke. Helytörténész, a Felső-Kiskunsági Emlékek Háza tulajdonosa, Petőfi-kultusz-gyűjteménye a legjelentősebb az országban. Számtalan helyismereti tanulmány szerzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!