Jánoshalma

2018.04.13. 20:00

Bach muzsikát játszott a Budapest Fesztiválzenekar Jánoshalmán

A jánoshalmi Szent Anna katolikus templomban adott ingyenes koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar. Tizenkét megye tizenkilenc településén koncerteznek a zenekar kamaraformációi április 9. és 14. között. Első templomi állomásuk Jánoshalma volt, ahol több mint hétszázan hallgatták a zenekar muzsikáját és az előadó énekeseket.

Pozsgai Ákos

„A lényeg az, hogy szolgáljuk azt az országot, várost, azt a közösséget, amely a működésünket lehetővé teszi. Mivel nem mindenki jut el a koncerttermekbe, mi megyünk el hozzájuk, iskolákba, templomokba, idősotthonokba. Egyre népszerűbb ez a közvetlen találkozás, a közönség és a zenészek is imádják, hogy nemcsak a távolból ismerkednek egymással, hanem sokkal személyesebben is” – idézte Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját a zenekar hivatalos oldala, aki együttese életében kiemelten fontosnak tartja az ingyenes közösségi koncerteket.

Jánoshalmán zsúfolásig telt a Szent Anna katolikus templom, ahol iskolások, az idősotthon lakói és bárki részt vehetett az ingyenes koncerten, ahova a Budapesti Fesztiválzenekar Midori Seiler hegedűművész vezette Barokk Együttese hozta el Bach muzsikáját. Énekelt Pasztircsák Polina, Gavodi Zoltán, Csapó József és Tomáš Šelc. A zenekar azért dolgozik, hogy – túl a koncerttermeken – minél több közösséghez juttassa el a muzsikát, a zene erejével kapcsolják össze az embereket – hangzott el a jánoshalmi koncerten. A zenekar barokk együttese a debreceni katolikus és a dunaújvárosi evangélikus templomban is koncertezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!