2025.05.08. 17:19
Most végre eldőlhet, Kecskemét tényleg a barack városa-e – galériával
Mit kezdjünk a Kodály örökséggel? A barack városa vagyunk, vagy ezt felejtsük el? Ilyen és ehhez hasonló felütések kíséretében vezette fel Bán János, Kecskemét kultúráért felelős alpolgármestere azt, hogy miért hívta össze a Kecskeméti Kulturális Kerekasztalt. Az alakuló ülés csütörtökön volt a városházán.
Kecskemét a kultúra szempontjából elvitathatatlanul színes város, de valami hiányzik. Ezt a hiányérzetet próbálja eltüntetni Bán János alpolgármester az új kezdeményezésével, a Kecskeméti Kulturális Kerekasztallal, amely közös gondolkodásra hívta az itt alkotó művészeket.

Fotó: Vizi Zalán
Bán János a beszélgetés elején arról beszélt, hogy annak idején kívülállóként frusztráló volt számára, hogy sokszor „világmegváltó” ötletekkel álltak elő, melyekkel a város kulturális életet akarták jobb irányba vinni, de ezek a gondolatok sosem értek célba.
– Amikor a polgármestertől megkaptam a felkérést, hogy legyek kultúráért felelős alpolgármester, tudtam, itt az idő, hogy meghallgassuk a véleményeket és alakítsuk, formáljuk a város kulturális életét – mondta Bán János.
A Kecskeméti Kulturális Kerekasztal fő célja egy hosszútávú koncepció meghatározása
Bán János az alakuló ülésen kifejtette, amikor alpolgármester lett, átgondolta, hogy az előző másfél évtizedben sok jó folyamat elkezdődött, de semmi sem ért célba, nem volt meghatározva Kecskeméten átfogó koncepció, ami a kultúrát illeti.
– Fő célom, hogy megalkossuk év végéig a város kulturális koncepcióját a következő tíz évre olyan megoldásokkal, amelyek nem ad hoc jelleggel a holnapra fókuszálnak, hanem hosszabb távra
– mondta az ülésen Bán János.
A 10 éves koncepció a tervek szerint:
- megfogalmazza, hogy mit gondolunk a város kulturális életéről,
- hol és mit kell fejleszteni – nem feltétlen csak pénzügyileg,
- végigveszi a reális elképzeléseket és mérlegeli a nagyléptékű terveket,
- számol az anyagi feltételekkel, meglévő értékekkel, jövőbeli lehetőségekkel,
- fókuszba helyezi a turisztikát, olyan rendezvények megvalósítását, amelyek nemcsak a helyi, hanem az országos közönséget is megmozgatják.
Kodály, barack, népzene – mi igazán Kecskemét?
Bán János hangsúlyozta, hogy nem a spanyolviaszt kell feltalálniuk, hanem le kell fektetniük egy egyértelmű koncepciót, amely meghatározza a város kultúráját. Ehhez a meglévő értékek nyújthatják az alapot, de ezt magasabb szintre is lehet emelni.
Az alpolgármester emlékeztetett, Kecskeméten számos próbálkozás történt arra vonatkozóan, hogy egy szlogennel, programokkal és célkitűzésekkel ezt a koncepciót megalkossák, de átütő eredmény sosem született.
– Régóta nem tudjuk eldönteni Kecskeméten, hogy mit kezdjünk a Kodály örökséggel, a népzenével, illetve most a barack városa vagyunk, vagy ezt felejtsük inkább el? – tette fel a kérdést Bán János, szemléltetve ezáltal azt, milyen fontos, hogy a koncepció egyértelmű és jól meghatározott legyen.
Ezzel kapcsolatban egy másik fontos példa is elhangzott. 200 évvel ezelőtt született Jókai Mór, de a „Jókai 200” kapcsán csak futnak az események után, holott ezt már évekkel ezelőtt fel kellett volna építeni. Az emberek ugyanis jobbára nem is tudják, milyen kapcsolatban állt a márciusi ifjak egyike Kecskemét városával, pedig ezt nagyon fontos lenne átadni a helyieknek.
Az alpolgármester szeretné, ha évente legalább kétszer megvalósulna ez a kerekasztal. Az első alkalomra nem a városi intézmények vezetőit hívta meg – de velük is le fog ülni beszélgetni –, hanem a kecskeméti kultúra széles tárházának képviselőit.
Kecskeméti Kulturális Kerekasztal
Fotók: Vizi ZalánRészt vett az első Kecskeméti Kulturális Kerekasztalon:
- Bahget Iskander
- Balanyi Károly
- Csík János
- Farkas Gábor
- Hajagos Csaba
- Hegedűs Zoltán
- Ittzés Tamás
- Kovács Lehel
- Kriskó János
- Mikulás Ferenc
- Székelyné Kőrösi Ilona
- Szilágyi Áron
- Ulrich Gábor