2025.04.27. 09:14
Székely-magyar nóták zengték be a Bajor Éttermet – galériával, videóval
Negyedik alkalommal rendezte meg a Székely-Magyar Népzenei Találkozót a Kecskeméti Nótások Baráti Köre. Elnöke, Kovács János aranykoszorús népdalénekes és párja, Ország Ilona műsorvezető ismét egy fantasztikus rendezvényt hoztak össze, ahol székely és magyar nótaénekesek szórakoztatták a nagyszámú közönséget.
Szombaton a nagy sikerű eseménynek Kecskeméten, a Bajor Étterem külső különterme adott helyet. A Kecskeméti Nótások Baráti Körének zenés műsorában a székely és magyar nóta mellett a népzene és a citera is szerepet kapott.

Fotó: Sebestyén Hajnalka
A magyar kultúra kincse
A Kecskeméti Nótások Baráti Köre a vendégeik között köszönthette a székely barátaikat is. A több órás rendezvény nyitányaként Kovács János és Balázs Anikó nótaénekesek a közönséggel közösen énekelték el a székely és a magyar Himnuszt. Ezt követően dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, majd Lévai Jánosné önkormányzati képviselő, tanácsnok mondott köszöntőt. Elhangzott: a magyar nóta a magyar kultúra kincse, mert a legőszintébb hangon szól a magyar ember öröméről, fájdalmáról szerelméről és sajnos az elmúlásról is. Lévai Jánosné megemlékezett Ferenc pápáról is.
Székely-magyar barátság
A rendezvény kapcsán Kovács János, a Kecskeméti Nótások Baráti Körének elnöke elmondta: ez a rendezvény jól reprezentálja a két nép barátságát, mely egyre szorosabb.
– Itthon és ott is éltetjük a magyar nótát. Most tavasszal 11 napot töltöttünk kint, akárhova mentünk, akármerre jártunk, mindenhol nagy szeretettel fogadtak minket. Bár a történelem szétszakította a két népet, de nemzetünk kultúrájának szerves része a zene, mely összekapcsol minket. Ez örök. A székely-magyar találkozóink mindig nagyon jó hangulatban telnek, a magyar és a székely nótaénekesek műsora után összepakoljuk a székeket, jön a vacsora és hajnalig mulatunk – jegyezte meg Kovács János.
A székely és magyar nóta sokban hasonlít egymásra
A székely vendégek részéről a Marosvásárhelyről érkező Szilágyi Sándor osztotta meg gondolatait.
– Mindig szeretettel jövünk, teszünk eleget a meghívásnak. Negyedik alkalommal hoztuk el otthonról a legszebb nótacsokrokat, a lelkünket, a lelkünk melegségét, tisztaságát. Ilyenkor mindig felidéződik bennem Wass Albertnek a gyönyörű gondolata: „Az ünnep Isten ajándéka, más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőződve tiszteljük önmagunkban az embert.” A magyar és a székely nóta között sok a hasonlóság. Ugyanaz a szív dobog, mind a székely emberben, mind az Anyaországban élő magyarban. A nóta az, ami összeköt bennünket, megerősíti az összetartozásunkat – tette hozzá Szilágyi Sándor.
Székely-Magyar Népzenei Találkozó Kecskeméten
Fotók: Sebestyén HajnalkaSzékely és magyar fellépők
A rendezvényen először a kecskeméti Mátyás Király Citerazenekar játszott, majd következtek a nótaénekesek. A műsorban fellépett: Kovács János, Balázs Anikó, Rauf Pál, Szilágyi Sándor, Szabó Eszter, Drágán Lajos, Dobos Zsolt, Bojti Tibor, Suba Sári, Regián Melinda, Fekete Zoltán, Turú Gyula, Mészáros T. Piroska és Balázs Lajos. A nótaénekeseket kísérte Horváth Zoltán és zenekara.