Kiskunhalas

2025.02.21. 18:49

Gőzerővel hamisították a pénzt a falusi műhelyekben – galériával, videóval

A Kiskunság déli részén és a Bácska északi peremén feltárt török kori pénzhamisító központ területéről származó leletanyagot is kiállítottak. A Thorma János Múzeumban nyílt Homokhátság kincsei az évszázadok sodrában című kiállítás érdekessége az az antropológiai anyag is, amely az ásatások során előkerült emberi csontvázakat mutatja be.

A Thorma János Múzeum régészeti gyűjteményéből, valamint a Kecskeméti Katona József Múzeum topográfiai kutatásainak és terepbejárások eredményeiből származó leletekből nyílt a kiállítás a Homokhátság kincsei kiállításon. A tárlaton megtekinthetők a fémkeresős detektoros kutatások, geofizikai és légi régészeti vizsgálatok eredményei is, melyeket a térinformatika segítségével térképeken ábrázolnak.

Homokhátság kincsei, kiállítás, Kiskunhalas
A Homokhátság kincseit mutatja be a halasi kiállítás
Fotó: Pozsgai Ákos

A kiállítás a honfoglalás korától a török kor végéig mutatja be a Thorma János Múzeum gyűjtőterületén – Balotaszállás, Borota, Harkakötöny, Imrehegy, Tompa Jánoshalma, Kelebia, Kéleshalom, Kiskunhalas, Kunfehértó, Pirtó, Tázlár, Tompa és Zsana – felkutatott leleteket.

Antropológiai leletek

A kiállítás külön érdekessége az az antropológiai anyag, amely az ásatások során előkerült emberi csontvázakat tárja a látogatók elé. A leletek között láthatók olyan csontokon megjelenő betegségek és sérülések nyomai, amelyek a múltban élt emberek mindennapjairól, egészségi állapotáról és életkörülményeiről mesélnek.

Közösségi régészeti és műszeres kutatások

A kiállítás összefoglaló tájékoztató anyagából kiderül az is, hogy a Kecskeméti Katona József Múzeum az elmúlt években intenzív műszeres felderítéseket végzett Bács-Kiskun vármegye, azon belül a kiskunhalasi járás területén. Az alkalmazott módszerek egyike a közösségi régészeti (fémkeresős) kutatás. A 2010-es évek elejétől a kecskeméti múzeum kezdte el a civil önkéntesek bevonását a lelőhelyek felderítésébe, és azok feltárásába. A másfél évtizedes együttműködés eredményeként ma már mintegy 50 civil vesz részt a vármegyében zajló kutatásokban.

A Homokhátság kincsei

Amíg korábban fémleletek – műszer hiányában – szinte alig kerültek elő, az új módszernek köszönhetően évente több ezer tárgy került be a múzeumi gyűjteménybe. Jelentős részük kisebb értéket hordozó vas, vagy színesfém tárgy (érem, csat, gomb, mezőgazdasági eszköz). Azonban találhatók közöttük különlegesnek számító leletek is, mint például a Kunfehértó határában felszínre került 5 darab aranyérem, mely egy – a mezőgazdasági művelés során szétszántott és szétszóródott leletegyüttesből származik.

Drón-technikával is kutatnak

A műszeres kutatások másik csoportját a roncsolásmentes eljárások (légirégészet – távérzékelés, és a geofizika) alkotják. Előbbi a 2010-es évek előtt javarészt repülőről történt – magas költségek és körülményesség jellemezte. Az elmúlt években elérhetővé váló dróntechnikának köszönhetően azonban egyszerűbbé vált a régészeti lelőhelyek kutatása a levegőből. Jó példa erre a Kéleshalom-Öregsemlék lelőhelyen létezett templom helyének azonosítása, a levegőből ugyanis az épület alaprajza az érett gabonában kirajzolódott.

Épített örökség

A vizsgálatok rendkívül fontos eszköze a földradar, mely átlagosan 3-5 méter mélységben képes képet alkotni az eltemetett jelenségekről, (alapozás, fal, sír, kripta, pince, stb.). A Kecskeméti Katona József Múzeum elsősorban a középkori épületek, köztük a templomok vizsgálatát tűzte ki célul. Ennek keretében Kiskunhalas környékén számos radarmérés történt, melyek eredménye a fentebb már említett mezőgazdasági művelések miatt igen változó volt. Például a Kunfehértó-Várhely dűlőben állt kápolna alapozásai a műszeres kutatások alapján a számtás miatti talajpusztulás következtében teljesen eltűntek. Ugyanez a sors jutott a középkori Fehértó kun falu templomának is, melynek alapokig visszabontott nyomait az erdészeti mélyszántás tette tönkre.

Hamis pénzérmék a Homokhátságon

A kiállítás különlegessége a 2022. tavaszán a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai és múzeumbarátok a magyar-szerb határ közelében, Kelebia-Tompa határán feltárt egy kisebb-nagyobb műhelyekből álló török kori pénzhamisító központ területéről származó leletanyag. Az azonosított műhelyek egy középkori település környezetében, egymástól különböző távolságra, több hektáron helyezkedtek el. A felfedezés jelentősége abban állt, hogy Magyarországon korábban nem sikerült ilyen kis területen, ilyen nagy számú falusi pénzhamisító műhelyt azonosítani. A hamisítás nagyságrendjét mutatja, hogy eddig nemcsak tízféle hamis érmetípust tudtak elkülöníteni a szakemberek, de nagy mennyiségben került elő többkilós kupacokba halmozott gyártási melléktermék (nyesedék, rontott éremlapkák) is, melyeket valószínűleg újrahasznosításra szántak. A nagyobb címletek közül megtalálhatók Rudolf osztrák császár, magyar király féltallérjai, valamint Európa területéről (Brandenburg, Lengyelország, Osztrák Császárság) származó különböző garasok másolatai.

Pénzhamisító műhelyek

A Kiskunság déli részén és Bácska északi peremén számos helyen, így Madarason, Jánoshalmán, Katymáron és Kisszálláson is kerületek elő kisebb-nagyobb pénzhamisító műhelyek. A legnagyobb a kiállításon is bemutatott kisszállási lelőhely, ahol eddig 15 elkülöníthető műhelyt találtak a régészek.

A kiállítás megnyitóján Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere köszöntötte a vendégeket, a tárlatot Dr. Pánya István, a Kecskeméti Katona József Múzeum informatikai és Operatív Osztály osztályvezetője nyitotta meg és kalauzolta a látogatókat és mutatta be a kiállítást Kocsis Zsuzsanna, a Thorma János Múzeum igazgatójával közösen.

A kiállítást rendezte: Dr. Pánya István, Kocsis Zsuzsanna, Nagy Bálint és Molnár Ábel Gyula. Munkatársak: Farkas László, Gálné Kasza Csilla, Horváth Ottó, Lintner Zoltán, Pertics Orsolya, Szabó Krisztina, Valentiny-Dóra Csilla. A kiállítás grafikai tervezője Lintner Zoltán. Szakmai közreműködő: Kozák Kígyóssy Szabolcs László. A tárlat 2025. augusztus 23-ig tekinthető meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában