2025.01.25. 13:48
Izgalmas bohózatot mutattak be a bácsalmási színpadon – galériával
Pénteken délután teltházas közönség előtt mutatták be Rejtő Jenő Egy görbe éjszaka című darabját a Bácsalmási Kulturális Központ színháztermében. A Bácsalmási Színházi Társulat előadása nagy sikert aratott.
A premierelőadás előtt néhány nappal Juhász János rendező adott tájékoztatást hírportálunknak az amatőr színtársulatról és a bemutatóra való felkészülésről. A Bácsalmási Színházi Társulat 2022. februárjában alakult meg Juhász János vezetésével. A csoportnak 14 tagja van, a legfiatalabb korosztályt a 13–14 évesek képviselik, míg a legidősebb felnőtt 40 évesnek mondható. Hároméves fennállásuk alatt a négy darabot nyolc előadáson mutatták be. A mostani bemutató szövegét júniusban osztották ki a szereplőknek, amit egy kis szünet követett és augusztusban elkezdődtek az olvasópróbák. A színpadi gyakorlások szeptember óta tartanak, heti kettő alkalommal jönnek össze, hogy minél színvonalasabb előadást tudjanak nyújtani. Egy nehéz, de szórakoztató darabról van szó, minden karakter egy saját komikummal rendelkezik, s ez a szereplőktől is nagyobb elvárást igényel.

Fotó: Juhász Jenő
– A bácsalmási és a környékbeli emberek részéről nagy igény mutatkozik a színházi előadásokra, s ezt bizonyítja a mi bemutatónk is, hiszen már tíz nappal ezelőtt elfogytak a támogatói jegyek. Éppen ezért március hónapban egy ráadás előadást is szeretnénk megvalósítani a színházkedvelő közönségnek – mondta Juhász János.
A rendező hozzátette, hogy továbbra is várják azok jelentkezését a társulatba, akik kellemes és hasznos elfoglaltságnak tekintenék a színjátszást. Az idősebb korosztályra is számítanak, hiszen a fiatalok nagy része a gimnáziumi tanulmányok befejezése után már más városokban folytatják a tanulmányaikat. Az utánpótlás biztosítása pedig mindenféleképpen szükséges a színházi csoport működéséhez.
Rejtő Jenő darabot mutattak be a bácsalmási színházban
Fotók: Juhász JenőA mostani, több mint másfél órás előadás szereplői: Zórics Mónika, Kovács Balázs, Tettinger Blanka, Jurinovitsné Traski Eszter, Kovács Mihály Márton, Manhalter-Tomcsányi Dalma, Kovács Árpád, Páncsics Alexandra, Juurinovits Zorina, Juhász János, Jurinovits Zoltán, Klénár Zalán, Fritz Luca és Czinege Laura. A bemutató díszlettervezője Novák Dániel, rendezője pedig Juhász János.
A Bácsalmási Színházi Társulat darabja nyitotta az idei előadások sorát
– Bácsalmáson április végéig, minden hónapban lesz színházi előadás – tudtuk meg Marián Katától, a bácsalmási művelődési ház vezetőjétől. Elsőként –Bácsalmás várossá avatásának évfordulóján – a Bácsalmási Színházi Társulat mutatkozott be, január 24-én. Február közepén a Miami Színház Társulat előadásában látható az örök klasszikus Meseautó című vígjáték. Márciusban ismét bemutatásra kerül Rejtő Jenő Egy görbe éjszaka című darabja. Április végén pedig a Déryné Program keretében a Zenthe Ferenc Színház látogatásával A bolond lány című bűnügyi vígjátékot nézhetik meg az érdeklődők – mondta a kulturális intézmény igazgatója.
Az idei esztendő első színházi előadását a közönség nagy tapssal jutalmazta.