Kiskunfélegyháza

2024.09.14. 19:56

Kunsági néptáncosok találkoztak a libafesztiválon – galériával, videóval

Fergeteges hangulatot teremtettek a táncosok a tizedik Kunsági Néptánctalálkozón szombaton Kiskunfélegyházán. A rossz idő miatt a megszokottól eltérően nem a szabadtéri nagyszínpadon, hanem a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében rendezték meg a hagyományőrző eseményt, de így is volt érdeklődő bőven. Szinte telt ház mellett zajlott az esemény, ahol a lelkes közönség minden produkciót vastapssal jutalmazott. A találkozó házigazdája Sövény Tibor színművész volt. A talpalávalót a Gyantár zenekar, illetve Samu Zoltán és barátai húzták.

Vajda Piroska

A néptánctalálkozó évről évre népszerűbb, hiszen folyamatosan gyarapodik a fellépő néptánccsoportok száma. Idén a házigazda kiskunfélegyházi Padkaporos Táncegyüttes mellett lakiteleki Kösöntyű Néptánccsoport, csongrádi Alföld Táncegyüttes, kiskunmajsai Mayossa Táncegyüttes, a Galgahévízi Hagyományőrző Együttes, a Szeged Táncegyüttes, a szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes mutatkozott be. 

néptánc, Kunsági Néptánctalálkozó, Kiskunfélegyháza
Tizedik alkalommal rendezték meg a Kunsági Néptánctalálkozót
Fotó: Vajda Piroska

A találkozó résztvevőit Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója köszöntötte, aki maga is néptáncos, a Kösöntyű Néptánccsoport alapítója és vezetője. Felidézte, hogy 26 évvel ezelőtt lelkes, táncházba járó fiatalokból megalakult a Padkaporos Táncegyüttes, mely mindig maga köré gyűjtötte azokat a fiatalokat, akikkel valódi közösséget tud építeni. Az alapító tagok közül többen ma is táncolnak, sikeres együttesvezetők. 

A libafesztivál a néptáncosok találkozója is 

Egy nemzet kultúrájában, hagyományában hatalmas erő szunnyad. A Padkaporos Együttes is arra törekedett, hogy táncaink mellett meséinket, hagyományainkat, a jeles napokhoz kötődő szokásainkat megőrizzük. Így nem véletlen, hogy a Gulyás László által vezetett Padkaporos Táncegyüttes a Móra Ferenc Művelődési Központtal 1999-ben elindítója és évről évre szervezője és résztvevője a libafesztiváloknak. 

Tollfosztás után tollasbál

A Libatartás népszerűségére utal a tollfosztás és a tollasbál elterjedtsége. Ezen a vidéken is szinte minden háznál téli tevékenység volt a tollfosztás. Ennek az ideje általában novembertől februárig tartott. Összejött öt-hat lány egy családnál, ahol együtt fosztották a libatollat, eközben beszélgettek, énekeltek. Sorban, minden résztvevő családnál megfosztották a nyáron tépett tollat. Tollas bál a munka végén volt, amikor az asszonyok süteménnyel köszönték meg egymás segítségét és akár táncra is perdültek a meghívott legényekkel, férfiakkal. Nem véletlen tehát, hogy már tíz esztendeje ezen a fesztiválon rendezik a kunsági néptáncegyüttesek találkozóját. A tíz év alatt számos együttes mutatkozott be határainkon innen és túlról is felmutatva azt az erőt, magyar virtust, mely oly nagymértékben jellemzi a magyar néptáncot, népzenét, a magyar nemzetet. 

A megőrzött tudás közösségteremtő erő. E tudás megjelenítése zenében, táncban egyaránt öröm, szeretetünnep mindannyiunknak – fogalmazott megnyitójában Lezsák Sándorné.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában