Konecsni György Művelődési Központ

2024.09.10. 17:03

Valkainé Újfalusi Nikolett képeiből nyílt kiállítás Kiskunmajsán – galériával

Valkainé Újfalusi Nikolett család- és portréfotós képeiből nyílt kiállítás Kiskunmajsán, a Konecsni György Művelődési Központban. Az alkotó első önálló kiállítása közel másfél évtized fotós munkáinak több ezer képből válogatott fotógráfiáit mutatja be, amely csak egy vakuvillanásnyi része a tehetséges fényképész munkásságának.

Pozsgai Ákos

A fotókiállítást Víg László elismert kiskunmajsai fotográfus nyitotta meg a látogatók előtt, aki saját bevallása szerint ugyan már maga mögött hagyta a fotós pályát, de Niki szakmai munkáját ma is rendszeresen nyomon követi. A több mint egy évtizeddel ezelőtti találkozásuk után a munkakapcsolatuk azóta barátsággá alakult, számos emlékezetes pillanatot örökítettek megy együtt.

Kiskunmajsa, kiállítás, Valkainé Újfalusi Nikolett
Valkainé Újfalusi Nikolett képeiből nyílt kiállítás Kiskunmajsán
Fotó: Pozsgai Ákos

A kiállítás képei történeteket mesélnek el

Különleges utazásra invitálta a kiállítás látogatóit Víg László: az emberi kapcsolatok, a családok, a gyermekek és portrék világába. Megfogalmazása szerint az utazás során a kiválasztott képeken keresztül betekinthetünk az élet legértékesebb pillanataiba, amelyeket mindannyian átélünk, de a mindennapi rohanásban mégis gyakran megfeledkezünk róluk.

– Niki olyan fotós, aki nemcsak a kamera lencséjén keresztül látja a világot, hanem a szívével is. Minden egyes felvétel mögött ott van az a mély megértés és érzékenység, ami lehetővé teszi számára, hogy ne csupán képeket készítsen, hanem történeteket meséljen el – foglalta össze az alkotó munkájának lényegét Víg László, aki szerint a bemutatott képek nem igényelnek szavakat, mert magukért beszélnek.

A gyermekkor ártatlanságát, a családi kötelékek erejét, az érintés melegét és a szeretet őszinte, tiszta megnyilvánulását bemutató fotográfiák ráébresztik a látogatót az élet valódi értékeire.

– Niki tehetsége leginkább abban rejlik, hogy a pillanatokat a maguk természetes szépségében ragadja meg és mutatja be. Képei egyszerre bensőségesek és univerzálisak, mindenki találhat bennük olyat, ami saját életére és családjára emlékezteti – tette hozzá.

A kiállításon két különleges kép is szerepel, az egyik Niki saját magáról készült portréja, melyen egyedül látható, és a felvétel egy rendkívüli történetről, betegséggel, szenvedéssel teli küzdelemről, élni akarásról, kitartásról szól. A másik fotón, amely a kiállítás fő képe, Niki és férje látható, mindketten csak fél arccal, mégis egésznek látszanak rajta.

– Ez a kép a szeretet és az összetartozás szimbóluma, amely egyesíti őket még most is, amikor egyikük már csak az emlékeinkben és a képeken keresztül él tovább – emlékeztetett Víg László, aki szerint a felvétel szavak nélkül is megérint, különösen azokat, akik ismerték Niki és férje szívszorító történetét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában