Holéczi Zsuzsa

2023.03.24. 17:59

Egykori jakabszállási lakos könyvét mutatták be a népfőiskolán – galériával

A Jakabszállási Népfőiskola csütörtöki programjában a településről elszármazott Holéczi Zsuzsa műveit ismerhette meg a közönség. Az íróval Szabó Mihály, önkormányzati képviselő, a népfőiskola vezetője beszélgetett.

Sebestyén Hajnalka

Holéczi Zsuzsa műveit ismerhette meg a közönség

Fotó: Lantos István

Az 1993-ban alakult Jakabszállási Népfőiskola azzal a céllal jött létre, hogy nyitott képzési és információs lehetőséget nyújtson a településen élők számára. Szabó Mihály a kezdetektől arra törekszik, hogy az előadások mellett – a támogatók jóvoltából – folyóiratokat, könyveket, kalendáriumokat rendszeresen eljuttasson azok számára, akik az olvasásban örömüket lelik. 

Az előadás-sorozatokra mindig olyan előadókat hívnak meg, akik kötődnek a településhez vagy országosan elismert szakemberek. Így kérték fel előadásra Holéczi Zsuzsa volt jakabszállási lakost is, aki a rendezvényen legújabb Sorsfordítók című könyvét mutatta be a művelődési házban, de szó esett korábbi írásairól is. Holéczi Zsuzsa a bankszakmában dolgozott. Mindig is vonzódott az irodalomhoz, mióta nyugdíjas lett, azóta hódol az írás szenvedélyének. Jelenleg Piliscsabán él. 

A szerző a helyszínen dedikálta a könyveit. A rendezvényen részt vett Szabó György Róbert polgármester is.

A Jakabszállási Népfőiskola következő összejövetele március 30-án, csütörtökön 17 órakor lesz. Dr. Kiss Rigó László Szeged-Csanád püspöke tart szentmisét a Jakabszállási Jézus Szíve templomban. Emlékezve az elhunyt tanácstagokra és képviselőkre, aki az elmúlt években önzetlenül tették a dolgukat a település fejlődéséért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!