Kecskemét

2023.03.21. 19:13

A Ciróka Bábszínház is csatlakozik a 10. Színházi Olimpiához – galériával

Kedden ünnepelték a Bábszínházi Világnapot a Ciróka Bábszínházban. Szó esett a színházművészet folyamatos megújulásáról és a közelgő színházi olimpiáról.

Sebestyén Hajnalka

Kiszely Ágnes igazgató és Kuthy Ágnes művészeti vezető

Fotó: Bús Csaba

Az előttünk álló hetek nagyszabású eseménysorozatát a keddi sajtótájékoztatón Kiszely Ágnes igazgató és Kuthy Ágnes művészeti vezető mutatta be. 

Kiszely Ágnes az elején szólt a Bábszínházi Világnapról, melyet a Nemzetközi Bábművész Szövetség kezdeményezésére 2003 óta minden év március 21-én ünneplik világszerte. Ezen a napon a bábszínházak változatos programokat kínálnak, amellyel a műfaj sokszínűségét mutatják be. 

A színházművészet folyamatosan megújuló ága a bábszínház. Ma már valamennyi korosztályt megszólítják, az egyévesektől a kamaszokon át a felnőttekig, köszönhetően a a műfaj folyamatos fejlődésének, megújulásának.

Az igazgatónő hozzátette: a Ciróka Bábszínház ez alkalommal egy olyan előadással várja nézőit, amely elnyerte a Magyarországi Bábművészek Szövetsége különdíját. A kisgömböc című ismert mese egyedi megfogalmazása, egy egyszemélyes vásári bohóctréfa, amely az ifjúsági és felnőtt közönséget szólítja meg.

A sajtótájékoztatón a közelgő 10. Színházi Olimpia részleteit is ismertették. Az első Színházi Olimpiát a görögországi Delphoiban rendezték meg 1995-ben, amelynek mottója „Az új évezred kapujában” volt. A nemzetközi eseménysorozatnak idén Magyarország ad otthont. Mottója a kétszáz éve született drámaíró, Madách Imre, Az ember tragédiája című művének záró sora: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

A húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó 10. Színházi Olimpia kulcsfogalmai az autonómia, a szabadság és a kultúrához való hozzáférés segítése. Célja, hogy lehetőséget biztosítson olyan nemzetközi színházi előadások bemutatására, amelyek segítik a szakmai fejlődést, és elindítják a párbeszédet a produkciók alkotói között. 

A tervek szerint a magyarországi olimpia 35 ország 200 társulatát fogadja, mintegy 550 előadás látható majd 70 helyszínen, egész Magyarországon. 

A 10. Színházi Olimpia keretében Bábművészeti Világtalálkozót szervez a Magyarországi Bábművészek Szövetsége a tizenkét vidéki bábszínház összefogásával április 9. és június 30. között. A bábszínházak úgynevezett triolákba szerveződve kilenc workshopot, három kiállítást, hat alkotói projektet, 53 külföldi, 57 hazai és 7 határon túli báb- valamint utcaszínházi produkciót, összesen 332 előadást valósít meg.

Kuthy Ágnes művészeti vezető mesélt részletesen az előadásokról. Kecskeméten három blokk lesz. Az első április 13-án egy külföldi vendégelőadás lesz, a Paper Cut (16+) az izraeli Yael Rasooly egyszemélyes előadásában látható, felnőtteket szólítja meg. A második, egy határon túli vendégelőadás május 14-én tekinthető meg. Felvidékről Écsi Gyöngyi Árgyélus Bábos Meseszínháza adja elő a Szőlőszem Kálmánt, mely 4 éves kortól ajánlott. A harmadik blokk, a Maskarádé három hétvégét foglal magában, májusban és júniusban. A programok között lesznek bábszínháziak és szabadtériek egyaránt, a paletta nagyon sokszínű, légtornászoktól, gólyalábas felvonulástó a bohócok, vásári bábjátékosok produkcióján át az előadásokig. 

Végül Kiszely Ágnes elmondta: a vendég előadások nemcsak színesítik a repertoárjukat, de számukra is inspiráló szakmai tekintetben. 

A Ciróka Bábszínház által szervezett előadásokról, időpontokról részletes tájékoztatás és információ elérhető a www.ciroka.hu oldalon és a bábszínház közösségi felületén.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!