2022.11.30. 19:39
Egy letűnt világ szép időszakaira emlékeztek Bócsán
Ma már emlék, vagy inkább történelem az korszak, amelyet „átkosnak” neveznek egyesek. A szocializmus évtizedei a maguk ellentmondásaival is, élhető világ volt. A falvak felzárkózási folyamata ekkor gyorsult fel a városokhoz. Így történt ez Bócsán is, ahol az egykori államigazdaság dolgozói elevenítették fel emlékeiket a minap a könyvtárban.
A bócsai könyvtárban Káposzta Lajos helytörténész vezette a beszélgetést
Fotó: Barta Zsolt
A szocializmus terméke volt a Kiskőrösi Állami Gazdaság is, amely közel négy évtizedig – egyes időszakokban 1100 embernek – is munkát adott. Kiskőrösön és a falvakban – Soltszentimre, Bócsa, Csengőd, Fülöpszállás Akasztó – mezőgazdasági és élelmiszeripari dolgozóinak jelentett korábban szerény, majd a 80 as évektől kezdve egyre jobb megélhetést ez a vállalat. A napokban azok a dolgozók gyűltek össze egy beszélgetésre a bócsai könyvtárban, akik az 1968-ban alapított borászati üzemben dolgoztak. A mai utód, amelyet a rendszerváltás után privatizáltak már évtizedekkel ezelőtt is jelentős üzem volt a maga 30-35 ezer hektós bortermelésével.
Káposzta Lajos helytörténész hívta össze a ma már nyugdíjas idős embereket. A helytörténész célja ezzel az volt, hogy rögzítik az emlékező emberek történeteit az utókor számára.
Elmondta, hogy a térség kiváló adottsággal bírt a szőlő és a gyümölcs termesztésre, amely az állami gazdaság egyik termelési ágazatát adta. Az itt készült bort korlátlan mennyiségben felvásárolták a KGST tagállamai. Az idős emlékezők szerint az NDK igényes piac volt, a Szovjetunió kevésbé. A magas minőségű palackozott nedűk jelentős része azonban kemény valutáért, a Lajtán túl talált vásárlókra.
Amikor Gorbacsov szovjet pártfőtitkár bevezette a 80-as években a száraz törvényt, az visszavetette az exportot, a KGST megszűnése pedig csapás volt az alföldi szőlő- és bortermelésre.
A Kiskőrösi Leányka, és az Olaszrizling volt a cég keresett fehérbora. A 80-as évektől pedig Pinot Noir, Kékfrankos és merlot telepítések is voltak a térség jól ismert kadarkája mellett. Erről Kunszeri Miklós ismert borász, a bócsai borászat egyik korábbi vezetője mesélt. Megemlítette, hogy több mint 40 éve, amikor a faluba került viszonylag jó fizetések voltak, és képzett munkaerő dolgozott a borászatban. Annak idején jó két három héttel korábban kezdődött a szüret mint most, amelyet november 7-ig be kellett fejezniük.
Megemlítette, hogy 1981-ben nagy tél volt, a szőlő egy része elfagyott. A következő évben viszont óriási termés volt. Át sem akarták venni a kistermelők szőlőinek egy részét, mert nem volt hová tenni. Ekkor azonban a párttól az elvtársak leüzentek, hogy a termelők áruját kötelesek átvenni. Nem volt elegendő tárolótér, ekkor a környékbeli strandok medencéiben helyezték el – ideiglenesen – különleges fóliákban a bort úgy, hogy ne romoljon a minősége. A medencék fölé pedig védő részt alakítottak ki.
A beszélgetés során elhangzott, hogy a 80-as évektől bevezették az önelszámoló rendszert, így érdekelve voltak a dolgozók a munka jó minőségű elvégzésében.
A munkaidő után második műszakban állattenyésztéssel vagy szőlőzéssel jó pénzt lehetett keresni. A korabeli kádári kockaházak is ezekből a pénzekből épültek. Lőrincz Lajos műszaki vezető a korabeli ügyintézés módjairól mesélt. Amikor egy villanymotor tönkre ment és Kiskunhalasra vitték, akkor egy 12 -es boros kartonnal lehetett a szerviz munkásokat motiválni. Így másnapra elkészült a gép, egyébként több napot kellett volna várni. Az állami gazdaság állatokat is felvásárolt. Volt olyan év, amikor a kétezer fős faluból nyolcezer hízót adtak le az emberek. Szegedre és Pápára hordták a környékről a disznókat, és mindig jól kerestek ezzel az emberek, szinte a rendszerváltásig – mesélték a bócsaiak.
