Kecskemét

2022.11.25. 06:50

A szerelem mindent felforgató erejéről szól a teátrum új darabja – galériával

Ivan Szergejevics Turgenyev legjelentősebb színpadi művét, az Egy hónap falun című darabot mutatja be a nagyközönségnek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház péntek este 19 órakor a Kelemen László Kamaraszínházban. A több mint 170 éves orosz realista alkotás ugyanolyan aktuális, mint saját korában, hiszen örök érvényű tanulságokkal szolgál a szerelem mindent felforgató erejéről, az emberi gyarlóságról és az őszinteségről.

Horváth Péter

Az Egy hónap falun című darab bemutatója ma este 19 órakor lesz a kamaraszínházban

Fotó: Bús Csaba

Iszlajev és családja a nyarat vidéki birtokán tölti. Velük van barátjuk, Rakityin is, akit különös, plátói szerelem fűz a birtokos feleségéhez, Natalja Petrovnához. A házhoz szégyenlős tanító érkezik, akire felfigyel a ház asszonya, Beljajev azonban Natalja Petrovna nevelt lányával, Verával találja meg a közös hangot. Vera kezére más kérő is akad, ami jó okot adhat arra, hogy a tanítótól elválaszthassák, s mások érdekei érvényesüljenek. 

Az egyszerű cselekmény mellett főként a lelkekben dúló érzelmek kapnak főszerepet. Turgenyev legismertebb színművét a modern lélektani drámák előfutáraként tartja számon az irodalomtörténet. Turgenyevet Csehov előképének is tekintik; Csehov maga pedig példaképének tartotta az írót. A szerző már 1850-ben befejezte a darabot, ám a cenzúra betiltotta és csupán öt év múlva kerülhetett nyomtatásba, akkor is erősen megcsonkítva. 

A darabot Mészáros Tibor rendezte, az általa örömmel vállalt feladatra Szente Vajk kérte fel őt. 

– A mű örök érvényű mondanivalóval szolgál, így hiába több mint 150 éves, a ma emberéhez is szól. Eredetileg Két nő volt a mű címe, hiszen Natalja Petrovna és nevelt lánya, Verocska verseng Beljajev kegyei iránt, ez a darab kulcsmomentuma. Mindenki mindenkivel furcsa, feltáratlan, szövevényes viszonyban van, Beljajev lesz az, aki felkavarja az állóvizet. Először csak mosolygunk ezeken az őszintétlenségeken, majd rájövünk, hogy mindenkinek van titka, olyan magával hordozott sebe, ki nem mondott problémája, amit egyszerűen jobb lett volna tisztázni. Itt minden bonyodalom abból származik, hogy senki sem őszinte a másikhoz. Ez az őszintétlenség mindannyiukban ott rejlik – mondta a rendező, aki szerint a mű nagyon őszintén tárja fel azt a gyarlóságot, amit az ember saját boldogulása érdekében elkövet. És emellett ott van még az a szerelmi sokszög, ami a darab sajátja. 

– Szomorúan emberi történet a gyarlóságról és a boldogság szűnhetetlen kereséséről – mondta a színműről, amelynek erős formavilágot álmodott meg, klasszikussága mellett a mai formanyelvre ültette át. 

Koltai-Nagy Balázs játssza Beljajevet, aki olyan karaktert igyekszik megformálni, akinek a szó jó értelmében nincs bűntudata. 

– Beljajev többször is hangoztatja magáról, hogy lusta, nem nagyon szeret tanulni, annak ellenére, hogy Moszkvában jár egyetemre. Emellett az élethez való hozzáállása fejlett, az esélytelenek nyugalmával éli életét, ez lendületet ad és mindenki számára szerethetővé teszi – árulta el Koltai-Nagy Balázs. 

Märcz Fruzsina alakítja Natalja Petrovnát. Szerinte a szerelem az az erő, ami mindent felforgat, s ez mutatkozik meg a műben is. A színésznő elmondta: életében először alakít Turgenyev-karaktert, és nagyon jó a 170 évvel ezelőtti világban játszani. A történet azért különleges, mert a falu szinte mozdulatlan közegéhez képest belelátunk a karakterek nagyon intenzív belső világába. A szerelem pedig mélyreható és időtlen téma, ezért a darab mindig érvényes, hiszen arról szól, hogy az ember miként birkózik meg ezzel a hatalmas, életet és személyiséget átformáló erővel. 

Nevelőanyja riválisát, Verocs­kát Kovács Gyopár kelti életre a színpadon. 

– Egy kislánnyal találkozunk a darab elején, aki először tapasztalja meg a szerelmet, és innen fordul át a felnőttkor kezdetét jelentő kiábrándultságba – jellemezte játszott karakterét a színművész, aki szerint Verocska az egyetlen őszinte szereplő a darabban. A szerep kihívás számára, mégis könnyen azonosult vele. 

– Verocska nagyon szeretné, ha nőként tekintenének rá, ami nagyon nehéz, hiszen kiderül, hogy nevelőanyjával ugyanazon férfiba szerelmesek. Ezért nem is sikerül neki, noha őszintesége folytán felnőttebb a többieknél – mondta karakteréről a színésznő, aki két nagy musicalszerep, az Elisabeth és a Kőszívű után igazán élvezi a prózai műfajt. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!