Programajánló

2022.10.07. 07:00

Szórakoztató és kulturális programok közül is válogathatunk hétvégén Kecskeméten

Péntektől vasárnapig is változatos programkínálatból válogathatnak azok, akik szívesen kapcsolódnak ki a szürke hétköznapok után. A könyves programok mellett kiállítások, sportos és gyerekprogramok egyaránt választhatók.

Sebetyén Hajnalka

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A vasárnapig tartó Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretében még pénteken, szombaton és vasárnap is érdemes betérni a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárba. Pénteken 10 órakor Megküzdési stratégiák zaklatás ellen címmel hallható előadás. 10.45-kor és 15 órakor a német nyelvet kedvelőknek kedveznek két programmal. 18 órakor pedig az offline közösségről esik szó.

Szombaton 9 és 12 óra között a könyvtárosok szemétszedésre várják az önkénteseket, a városközpontban. 

10 és 12 óra között nyomkereső játék zajlik majd a közeli Gyenes téren. 10 órától lesz egészségpiac, 15 órától gyógytorna, 16 órától virágültetés, szintén 16 órától lemezbörze és 17 órától zenei kalandozások. Vasárnap is kivételesen nyitva lesz a könyvtár, sok-sok játékos programmal várják az érdeklődőkat, 11 órától a Dombig tartó közös sétával zárják a hetet. 

Kiállításokból sincs hiány a megyeszékhelyen, egyből hármat is ajánlunk. Pénteken 17 órakor nyílik meg a Hűség az Árthoz című Farkas Antal Jama emlékkiállítás a Hírös Agórában. Köszöntőt mond: Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm ügyvezető igazgatója. A tárlatot megnyitja: Ulrich Gábor képzőművész. Zenei közreműködő: Csekő Sándor gitárművész. Az alkotások a hónap végéig láthatók. 

Szintén pénteken 17 órakor új tárlatra várják az érdeklődőket a Hetényi Közösségi házban is. Színek, formák, hangulatok címmel a Bács-Kiskun Megye Kultúrájáért Díjjal kitüntetett, szabadszállási Csomák Lászlóné Cserzsi textilszobrász mutatja be alkotásait. 

Ezeken túl egy történelmi eseményeket is megidéző emlékkiállítás is megtekinthető a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. Ebben a hónapban még látható Répás Jánosnak, a népművészet mesterének szobor emlékkiállítása, „Fába faragott történelem” címmel. 

Jöjjön egy kis sport. Szombaton kezdetét veszi a Múzeumok Őszi Fesztiválja a Cifrapalotában. A rendezvénysorozat november 13-ig tart. Szombaton 10 órakor kezdődik a Fittmúzeum-Jóga. A zenés jógának egy különleges helyszín, a pávákkal és szecessziós motívumokkal ékesített díszterem ad helyet. A magas szintű szakmaiságot és a jó hangulatot Veszprémi Ildikó jógaoktató és Vágó Petra sportedző garantálják. A programot megfűszerezik egy igazi esztétikai élménnyel is, egy tárlatvezetéssel. 

Még egy kis sport. A Magyar Para Boccia Szövetség és a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete szombaton 9.30 órai kezdettel Para Boccia Országos Bajnokságot szervez a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. A Boccia Paralimpiai sportág, mely kifejezetten a nagymértékű mozgási nehézségekkel küzdők részére lett kialakítva. Végzéséhez elegendő a minimális fizikai aktivitás is, leginkább tiszta elmére, jó stratégiai érzékre és koncentrációra van szükség. A játék lényege, hogy a versenyző, a saját – tenyérben elférő, bőrből készült – labdáit, minél közelebb gurítsa az úgynevezett céllabdához.Minden sportszerető nézőt és szurkolót szeretettel várnak a kerekesszékes versenyzők.

Végül egy kis gyerekprogram, mely egyben a felnőtteknek is jó kikapcsolódást nyújthat. Szombaton 10 órától Örmény napot tartanak a Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhelyben. A kézműves foglalkozás keretében agyagedénykéket készítenek örmény mintákkal. 11 órakor kezdődik a Mosolyra Hangolók interaktív, élőzenés műsora. 15.30-kor pedig újra lesz Aprók tánca, diójáték készítéssel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!