2022.10.08. 15:00
A Parádi Alkotótábort eleveníti fel a kecskeméti tárlat
„Léleknek sem ART” címmel látható majd a Diákgaléria legújabb tárlata. Az alkotásokat az idei évi Parádi Alkotótábor munkáiból állítják össze. A megnyitót október 13-án, csütörtökön, 16.30-kor tartják meg a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban.

Forrás: shutterstock.com/illusztráció
Az elmúlt nyár folyamán hetvenöt általános iskolás és középiskolás diák részvételével valósult meg a „Léleknek sem ART” elnevezésű alkotótábor Parádon.
A táborban – a szervezők szándékának megfelelően – elmélyült alkotómunkára volt lehetőségük a fiataloknak. A gyerekek ötféle foglalkozáson kóstolhattak bele különféle művészeti ágakba.
A diákok alkotásaihoz a tábort körülvevő természeti környezet: jelesül az erdő, a növények és az állatok adták a témát. Az alkotófoglalkozásokat Hájas Réka művésztanár, Lőrincz Luca keramikus, Polyák Emese tanító, Szikora Imre művésztanár és Acsai Miklós fotóriporter vezette. A léleksimogatásról pedig Gudricza Csilla, Kun-Sebők Kata és Pelle József mentálhigiénés szakemberek gondoskodtak.
Az Otthon Mozi Diákgalériájában nyíló kiállítás megnyitóján felelevenítik az alkotótábor mindennapjait, az ott töltött napok élményeit, és bemutatják a kézműves és képzőművészeti alkotásokat.