Galériával

2022.09.17. 14:31

Határon túlról is érkeztek fellépők a lakiteleki népzenei találkozóra

Három év kihagyás után ismét megszervezték Lakiteleken a Vass Lajos Népzenei Találkozót, melyen tíz csoport lépett fel. A találkozón Vass Lajos szellemiségére emlékeztek.

Szentirmay Tamás

Három év kihagyás után tartották meg a találkozót

Fotó: Szentirmay Tamás

A tizenharmadik alkalommal megrendezett találkozón ott volt Vass Lajos zeneszerző, népzenekutató unokája, Vass Dániel is. Nemcsak a környékről, de a megye távolabbi részéről, sőt a határon túlról is érkeztek fellépők. Madari Róbert polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a zene összeköti az embereket és fiatalon tartja őket. Azt kívánta mindenkinek, hogy a népzene hangjára kapcsolódjanak ki, töltődjenek fel és lebegjenek. 

A műsor első felében a helyi Szikra Népdalkör, a Lakiteleki Ifjúsági Néptánccsoport, a Kösöntyű Néptánccsoport, a Dudorások Citerazenekar, valamint a Kiskunfélegyházi Barátság Énekkar lépett a színpadra. A szünet után a Bajmoki Búzavirág Népdalkör, a Kunszentmiklósi Kicsinyek Kórusa, a Bajmoki Jedintsvo-Egység néptánccsoportja, az Ágasegyházi Boróka Népdalkör és Citerazenekar Egyesület, valamint a Kunszentmiklósi Szappanos Lukács Népdalkör mutatkozott be.

A legnagyobb tapsot a Kunszentmiklósi Kicsinyek Kórusa kapta. A Szappanos Lukács Népdalkör volt a legnépesebb, húszan voltak, ők valamennyi népzenei találkozón ott voltak eddig Lakiteleken. Minden fellépő csoport ajándékot kapott, majd a programok befejezése után ebédre hívták meg a helyiek őket.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!