Galériával

2022.09.17. 07:00

Balanyi Károly tűzzománc alkotásaiból nyílt kiállítás Kecskeméten

Balanyi Károly szakrális tűzománc alkotásaiból nyílt tárlat pénteken Kecskeméten, a Wojtyla Barátság Központban. A neves zománcművész több év munkáiból válogatta össze a hitet, az Istennel való kapcsolatot üzenő képeket.

Sebestyén Hajnalka

Balanyi Károly több éves műveiből állította össze kiállítását.

Fotó: Bús Csaba

Balanyi Károly, Ferenczy-díjas képzőművész, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének vezetője nem ismeretlen a Wojtyla népkonyhájára járó szegények körében. A neves alkotó az elmúlt években többször is találkozott a sorsközösség tagjaival egy-egy rendezvény alkalmával, sőt az intézmény Reménység kertjének hangulatát egy alkotása is emeli.

A pénteki kiállítás megnyitót Jaszniszki Jarina, a Kodály iskola ukrán tanulója nyitotta meg csodálatos gordonka játékával, majd Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa mutatta be a vendégeket a szegényeknek. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Jánosi István önkormányzati képviselő, valamint dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom főplébánosa.

Elsőként dr. Szeberényi Gyula Tamás osztotta meg gondolatait. 

– Amikor ide jövök a Wojtylába, útközben mindig arra gondolok, hogy milyen hatalmas munka folyik itt. 

A napi több mint száz meleg étel biztosítása mellett arra is törekszenek, hogy közösséget építsenek, szellemi táplálékot nyújtsanak. A szociális munkát ötvözik a kultúrával, ahogyan tették ezt most is. Transzcendens élményben lehet része a kiállítást megtekintőknek. Csodálatos Bach művet hallhattak és a képek szemet gyönyörködtetőek, egyszerre kapott élményt a fül és a szem. Ezúton is csak gratulálni tudok az értékteremtő munkájukhoz, a művésznek az alkotásaihoz, a diáklánynak a zenei tehetségéhez! – mondta az országgyűlési képviselő, aki évek óta rendszeresen részt vesz a karitatív intézmény rendezvényein.

Balanyi Károly grafikus, zománcművész életútját, munkásságát Farkas Pál méltatta, majd dr. Finta József egyházi oldalról közelítette meg a kiállítás nyújtotta élményt.

– Évezredeken át a vallás és a művészet nem vált el egymástól. Az Istenben való hit, a Biblia számos verset, festményt ihletett meg világszerte. Ma már kevés olyan művész van, aki a hit üzenetét közvetíti alkotásain keresztül, de Balanyi Károly még közéjük tartozik. Gyönyörű alkotásait nézve, érezhetjük, hogy Isten jelen van az életünkben, így felülemelkedhetünk még a nehéz helyzeteken is – mondta az érseki helynök.

Végül a kiállító művész, Balanyi Károly elmesélte, miként választotta ki a tárlat képeit.

– Amikor felkértek erre a kiállításra, nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy milyen témában válogassak képeket. Az életművemből ebbe a környezetbe, lelki táplálékként, lelki útravalóként szakrális alkotásokat hoztam. A hit üzenetét szerettem volna tolmácsolni. Vallom, hogy a művészetnek alapvető feladata, hogy ég és föld, ember és a Teremtő között kapcsolatot teremtsen a maga eszközeivel – hangsúlyozta, majd egyenként mesélt az alkotások keletkezéséről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!