Galériával

2022.09.18. 13:25

Az eső jó tett a mezőgazdaságnak, de rosszkor jött a vadkerti fesztiválnak

Két nap alatt 25-30 milliméternyi csapadék hullott Soltvadkerten és térségében. Az eső jól jött az aszállyal küzdő környéknek, ugyanakkor nem örültek azok, akik a városi szüreti fesztivál gazdag programjára készültek a hét végén.

Barta Zsolt

Víg társaságok vettek részt a szüreti fesztiválon

Fotó: Barta Zsolt

A legnagyobb területű magyar hegyközség ünnepének hangulatát alaposan befolyásolta az eső. Pénteken kezdődött a programsorozat kiállítással és szabadtéri programmal. A művelődési házban Kárász András alpolgármester köszöntőjében megemlítette, hogy minden második évben kisebb szabású fesztivált tartanak a városban. A mostani egy ilyen program, míg jövőre nagy ünnepséget szerveznek. A megnyitón került sor A szőlőtő népe – Szemelvények Soltvadkert történetéből című könyv bemutatójára is. A köszöntő után az általános iskola diákjai adtak műsort. Az intézményben a székely származású Erőss Zsolt hegymászó felfedezőútjainak, a Mount Everestről készült fotóinak kiállítását is megnyitották. Péntek este a Republic együttes adott rendkívül látványos koncertet, amelyen a hűvös idő ellenére is rengetegen voltak.

Szombaton időnként leszakadt az ég, ez meglátszott a főtérre kiérkezők létszámán. Délután szüreti felvonulás vette kezdetét, a kocsikon vidám társaságok üdvözölték a látogatókat. A rendezők hiába szerveztek nagyon jó programot, a szabadtéri eseményekre kevesen érkeztek. Szombaton délután 14 °C volt a Hősök terén, ahol a rendezvények többségét tartották. A művelődési házban rendezett zenés mesejáték nagyon sok kisgyermekes családot csábított a színházterembe, az Izsáki Sárfehér Néptáncegyüttes és a Talléros zenekar is sok érdeklődőt vitt a művelődési házba. A Csík zenekar esti koncertje viszont a szokatlanul hűvös és esős idő ellenére is nagy tömeget vonzott a szabadtéri színpad elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!