Galériával

2022.08.01. 11:04

Kun harcosok, keresztes lovagok és huszárok csatáztak Kunszentmiklóson

Háromnapos hagyományőrző fesztivált tartottak a hétvégén a Magyar Állam évszázadai címmel Kunszentmiklóson. A rendezvényt az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány szervezte a Magyarságkutató Intézettel karöltve. A rendezvény fővédnöke dr. Salacz László országgyűlési képviselő volt.

Gulyás Sándor

A keresztes lovagok összecsapása. Fotó: Gulyás Sándor

A szervezők a fesztivál keretében a magyar történelem egy-egy meghatározó történéseit idézték meg a katonai hagyományőrzés, ismeretterjesztő, kulturális előadások és interaktív kézműves-foglalkozások segítségével. Avar és honfoglalás kori, keresztes, kun, végvári, 1848/49-es katonai lovas és gyalogos hagyományőrző egyesületek, az Iloncsuk Szabadcsapat, a Milites Christi Templarius Katonai Hagyományőrző Alapítvány, az Anda Lovasharc, a Bakonyi Poroszkálók, a Kecskeméti Huszárok és az Onogúr Hagyományőrző Egyesület tagjai a magyar állam adott évszázadainak egy-egy sorsdöntő eseményeit jelenítették meg. Az érdeklődők kipróbálhatták a vérteket, sisakokat, pajzsokat, a polifoam kardokat is.

– Olyan hagyományőrző csoportok vannak jelen a rendezvényen, akik a teljes történelmi hitelességre törekednek. 

Korabeli ábrázolások, írott források és régészeti leletek alapján rekonstruálják tudományos igényességgel a ruházatokat és a fegyverzetet, a harcmodort, melynek segítségével a jövő generációi megismerhetik az adott korszakot. 

A látványos bemutatók, előadások átélhetővé teszik az idelátogatók számára a magyar állam évszázadainak egy-egy jelentősebb eseményét. A hagyományőrző rendezvények nemcsak az ismeretek bővítését, hanem az identitásunk erősítését is szolgálják. Minél több lesz az ilyen rendezvény, annál nagyobb esélye van a nemzetünk tagjainak arra, hogy őseikbe kapaszkodva a jövőjüket is magyarul éljék meg – fogalmazott Makoldi Miklós Zsombor, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója.

A hagyományőrzők a muhi csatát is megelevenítették. Fotó: Gulyás Sándor

Az érdeklődők a háromnapos program keretében előadásokat hallgathattak meg egyebek között a honfoglalók legfrissebb archeo-genetikai kutatásainak eredményeiről, honfoglalás kori viseletről, a honfoglalók fegyvereiről, harcmodoráról, életmódjáról, a török hódoltság, az 1848/49-es szabadságharc időszakáról, a kunok történetéről neves szakemberek tolmácsolásában.

– Intézetünk fő célja, hogy a különböző tudományos szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze. Feladatunk olyan kutatásokat végezni a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárása érdekében, amelyre korábban nem volt lehetőség. Kutatási eredményeinket online felületen, nyomtatott formában, valamint konferenciák keretében tesszük közzé. Amennyire kapacitásunk engedi, részt vállalunk a hagyományőrző rendezvények megszervezésében, lebonyolításában. Eleget téve az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány felkérésének, tudományos előadásokkal csatlakoztunk a Magyar Állam évszázadai című rendezvényhez. 

Eltökélt szándékunk az is, hogy a hagyományőrző egyesületek létét, munkáját ne csak tudományos programokkal segítsük, hanem fejlődésükhöz, fennmaradásukhoz is tevőlegesen hozzájáruljunk 

– mondta el érdeklődésünkre Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója.

A harci bemutatók és a tudományos előadások mellett a népi gyógyászat sátrában gyógyító beszélgetések várták a látogatókat. Szemző Gáborral a test és a lélek öngyógyításának lehetőségeiről, Bődi Szabolccsal veszteségeink kezeléséről, a gyász feldolgozásának népi hagyományairól, Halász Annával a betegségek lelki okairól és a kezelés lehetőségeiről lehetett társalogni. Nyers Csaba hagyományőrző, mesterszakács eleink gabonaételeit, azok gyógyító hatását ismertette. A szervezők mindemellett külön programmal hívták fel a figyelmet a Kárpát-medence vízkészletének tragikusan gyors fogyására, ismertetve a folyamat lassításának módszereit. A programot regényolvasó, rovásírás sátor, kézműves vásár, köböre játék színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!