Kerekegyháza

2022.08.08. 19:55

A Szecsődi Udvarház vendége volt Váry Károly színművész

Váry Károly, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata díjjal kitüntetett színművész volt a vendége a napokban a kerekegyházi Szecsődi Udvarház Alkotók és Előadók Klubjának, aki Phillip Marc Úton című novelláskötetéből adott elő részleteket.

Gulyás Sándor

Váry Károly a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést az idei évben kapta meg

Fotó: Gulyás Sándor

Váry Károly közel négy évtizede van a pályán. Jelenleg szabadúszóként dolgozik. Játszott főszerepeket, számtalan karakter és epizódszerep fűződik a nevéhez. Munkásságért idén márciusban megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. 

– Nem készültem színésznek. Édesanyám orvosként dolgozott, ennek okán gyermekkoromban inkább az egészségügyi pálya foglalkoztatott. Páci­ensem játékmackóm volt, aki számtalan beavatkozáson esett át. Az általános iskola befejezése után a budapesti Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat. 

Ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy nem szeretném egy íróasztal mögött leélni az életem. Édesanyámmal gyakran jártunk színházba, melynek világa magával ragadott. 

Beiratkoztam a Keleti István által irányított Pinceszínházba, ahol amatőrként tevékenykedtem. Innen egyenes út vezetett a színművészeti főiskolára. Tanulmányaim befejezése után a profi teátrumok következtek – emlékezett vissza pályájának kezdetére a színművész. 

Váry Károly a Vígszínház, majd a szolnoki Szigligeti Színház, 1996-tól pedig a Szegedi Nemzeti Színház társulatának volt tagja. 2012-től vendégművészként a Kecskeméti Nemzeti Színházban szerepel. 

– Játszottam a Liliomban, A kaktusz virágában, IV. Henrikben, a Koldusoperában, a Tartuffe-ben, a Micimackóban, A kis hercegben, a Hamletben és sorolhatnám a sok-sok emlékezetes szerepeimet. Kiváló színészekkel és rendezőkkel dolgoztam, egyebek között Törőcsik Marival, Kern Andrással, Hernádi Judittal, Balázs Péterrel, Hollósy Frigyessel, Andorai Péterrel, Újréti Lászlóval, Bánsági Ildikóval, Sándor Pállal, Garas Dezsővel és természetesen Cseke Péterrel. 

Szabadúszóként számos vidéki színházban léptem fel, illetve saját műsorral jártam az ország művelődési házait. 

Cseke Péterrel Pestről ismertük egymást, mivel mindketten egy időszakban ott játszottunk, így az ő meghívására 2012-ben, vendégművészként jöttem Kecskemétre. Felléptem a Doctor Herz musicalben, játszom Gandhi szerepét, illetve J. Joyce A Bohóc című monodrámával lépek fel különböző meghívások alkalmával. A színjátszás számomra örök szerelem. Ameddig meg tudom oldani a rám bízott feladatokat. lesz jövőm – tette hozzá Váry Károly. 

A hatvanhat éves Váry Károly legutóbb Thornton Wilder: A mi kis városunk és Agatha Christie: Pókháló darabjában játszott epizódszerepet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!