Galériákkal

2022.07.13. 11:22

Andy Warhol és Bob Dylan alkotásai láthatók Kecskeméten

Az amerikai kultúra két kultikus figuráját idézik meg a kedden megnyílt tárlatok. Az Andy Warhol-jelenség a Bozsó Gyűjteményben, míg a Bob Dylan-grafikák a Cifrapalotában láthatók.

Sebestyén Hajnalka

Andy Warhol a XX. század ikonikus alakjait, köztük Marilyn Monroe-t örökítette meg

Fotó: Bús Csaba

A különleges, nemzetközi mércével is értékes kiállítások bemutatásának ötlete három évvel ezelőttre tekint vissza – hangzott el az Andy Warhol-jelenség tárlatmegnyitóján a Bozsó Gyűjteményben. Lóránd Klára igazgató elmesélte, hogy ifj. Bozsó János és dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja közösen álmodta meg, hogy Kecskeméten együtt mutatják be e két tárlatot. A Bozsó Gyűjtemény azonban egyedül nem tudta volna megvalósítani, bemutatni, így a „nagy testvérhez” fordult, a Katona József Múzeumhoz, melynek Cifrapalota kiállítóhelye lett a Bob Dylan-grafikák ideiglenes otthona. A nemzetközi tárlatok bemutatását a város önkormányzata is támogatta.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a megnyitón örömmel üdvözölte a népes közönséget, mely valóban nagyon nagy számú volt. Sokan érkeztek a nem mindennapi tárlatra, mely – ahogyan a polgármester megfogalmazta – újszerű élményekkel gazdagítja a látogatókat és a várost egyaránt. 

Formabontó alkotók a világsztárok, akárcsak az, hogy rendhagyó módon két kiállítóhely együtt mutatja be alkotásaikat.

A város első embere megjegyezte, Andy Warhol a munkássága mellett azért is érdekes, mert egykoron szülei Magyarországról, Mezőlaborcból vándoroltak ki Amerikába, igaz a település ma már Szlovákiához tartozik.

Andy Warhol életéről, munkásságáról dr. Nátyi Róbert szólt. Andy Warholt és Bob Dylant lehet szeretni vagy nem szeretni, de az tagadhatatlan, hogy az elmúlt fél évszázad kultúrájának meghatározó ikonjai. Andy Warhol bár már nem él, de munkái ma is visszaköszönnek, jól ismertek. Pittsburgben született, alkalmazott grafikusnak tanult. Fiatalon került New Yorkba, ahol belecsöppent az avantgarde művészetbe. Végig megmaradt alkalmazott művésznek. A XX. század ikonikus alakjait, – ahogyan ma mondanánk – celebjeit örökítette meg, mint Marilyn Monroe-t, Jackie Kennedyt, Mao Ce-tungot. Szitanyomatai nagyon népszerűek voltak. Ennek kapcsán a művészettörténész feltette a kérdést, miszerint lehet-e egyedi, amit sorozatban gyártottak, és eredeti-e az, amiről a művész később azt állította, hogy nem.

Andy Warhol színes egyéniségéről további részleteket idézett fel. A népszerű alkotó készített lemezborítókat, címlapokat és filmet is. Vallotta, nem elég a jó, kell a legenda is hozzá. Életét sok titokzatosság övezte. A Warhol-jelenség máig tart, melyből a kiállításra látogatók is ízelítőt kaphatnak.

A Bozsó Gyűjtemény után a közönség átment a Cifrapalotába, ahol Útinapló címmel Bob Dylan grafikáiból nyílt tárlat. A színes képek által a közönség betekintést kaphat a legendás zenész vizuális fantáziájába.

A tárlat egyik tablóján vallomása is olvasható: „A tragédia és a komédia a gondolatoknak, érzéseknek az ikerpillérei munkáimban. Alapvetően minden festményem vagy dalom a kollektív tudatból építkezik. Bármit is csinálok, általában minden ott kezdődik el.”

A képek megtekintése mellett arról is képet kaphat a látogató, mi ihlette meg először az énekest.

Dylan az 1960-as évek elejére datálja képzőművészeti munkásságának kezdetét. 2004-es Chronicles (Krónikák) című önéletrajzi könyvében ezt írja: „Mit rajzoltam? Bármi olyat, ami kéznél volt. Így kezdtem. Ültem az asztalnál, elővettem egy papírt és egy ceruzát, és lerajzoltam az írógépet, feszületet, rózsát, ceruzákat, késeket és rajzszögeket, üres cigarettás dobozokat. Ezalatt teljesen elvesztettem az időérzékemet… Nem mintha azt gondoltam volna, hatalmas rajzművész vagyok, de úgy éreztem, így rendet teremtek a káoszba magam körül.”

Mindkét tárlat október 9-éig tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!