Kunszentmiklós/Galériával

2022.06.09. 11:25

Nagyon sokat tett a szakmáért és a kultúráért is Balogh Mihály

A nyugalomba vonuló Balogh Mihály könyvtáros, helytörténész munkásságával, életének legfontosabb állomásaival ismerkedhettek meg a minap a kunszentmiklósiak a helyi művelődési házban megtartott búcsúest keretében. A város díszpolgárával dr. Barna László és Lukácsi Péter beszélgetett. A rendezvényen közreműködött Csákai Erzsébet, Naszvadi Judit és Banyák Gyula.

Gulyás Sándor

Balogh Mihály. Fotó: Gulyás Sándor

A hetvenkilenc éves Balogh Mihály könyvtáros, nyugalmazott tanár a közelmúltban határozta el, hogy végleg visszavonul a város kulturális közéletéből, csak a helytörténeti, illetve irodalmi munkásságát folytatja. A Keresztül-kasul az életemben címet viselő „búcsúest” sok érdekességet tartogatott a közönség számára. 

– Felmenőim egyszerű emberek voltak, nagyszüleim vasutasok, így édesapám is vasutasnak állt. Őszintesége és szabadszájúsága miatt került ki a frontra, majd esett fogságba a második világháború idején. A gyermekek felnevelése ennek okán édesanyámra hárult. Rólam már kisgyermekkorban bebizonyosodott, hogy nincs megfelelő ügyességem a kétkezi munkához, így apám azt tanácsolta, hogy próbáljak a „fejemből” megélni. Szüleim orvosnak szántak, később a jogi pálya és az újságírás is szóba jött, de a politikától távol szerettek volna tartani. 

A tanulás helyett inkább a foci érdekelt. 

Az érettségire megembereltem magam, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kötöttem ki, és lett belőlem magyar–latin szakos tanár – fogalmazta meg humorosan pályaválasztásának történetét Balogh Mihály. 

A frissen diplomázott tanár egykori iskolájában, az Állami Damjanich János Gimnáziumban, a korábbi református gimnáziumban kapott állást. Négy évvel később művelődési felügyelőnek állt a helyi nagyközségi tanácsnál, majd 1973-tól 1979-ig szülővárosá­nak tanácselnöke lett. A majd egy évtizedes kitérő után szíve visszahúzta a gimnáziumba, ahol pedagógusként és iskolai könyvtárosként közel két évtizedig dolgozott. 

– Folyamatosan képeztem magam, így én lettem Kunszentmiklós első diplomás könyvtárosa. 

Ekkor már rendszeresen publikáltam a szaksajtóban, majd alapítója, később elnöke lettem a Könyv­tárostanárok Egyesületének. Pályáztam és 1998-ban elnyertem az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatói posztját. Mozgalmas időszakot éltünk meg kollégáimmal, elláttuk az országos szakkönyvtári és szakmúzeumi feladatainkat, emellett kidolgoztuk a Magyar Pedagógusok Háza című projektet, illetve újraindítottuk a Könyv és Nevelés című folyóiratot is. Nyugállományba vonulásomat követően sem tudtam a szakmától elszakadni. Főszerkesztője maradtam a Könyv és Nevelésnek, illetve iskolai könyvtári szakfelügyelőként és szakértőként is tevékenykedtem. Szeretett városom története már fiatalkoromban is foglalkoztatott. Első helytörténeti munkám egyetemi szakdolgozatom volt, amit Kunszentmiklós földrajzi neveiből írtam. A későbbiekben a Felső-Kiskunság és a Dunamellék hely- és művelődéstörténete került érdeklődésem középpontjába. Sorra jelentek meg cikkeim, tanulmányaim folyóiratokban és tanulmánykötetekben, szerzőként és társszerzőként, szerkesztőként több mint húsz könyv felett bábáskodtam – sorolta Balogh Mihály. 

Balogh Mihály (középen) visszavonul a város kulturális közéletéből, csak a helytörténeti, illetve irodalmi munkásságát folytatja. Fotó: Gulyás Sándor

A nyugalmazott főigazgató pályafutása során újságírói gyakorlatot is szerzett. Első cikke a Népsportban jelent meg 1970-ben, majd később rendszeresen publikált a Petőfi Népében, tárcaszociográfiát írt az Élet és Irodalomba, a hetvenes évek közepétől a helyi nyomtatott sajtóban töltött be meghatározó szerepet. 

– Legnagyobb szenvedélyem a labdarúgás volt. Bal oldali középpályásként kezdtem, majd irányító középpályásként, egyben csapatkapitányként jutottam a csúcsra 1969-ben a megyei II. osztályban. Néhány éve orvosom parancsolt le a pályáról. A helytörténeti és irodalmi tevékenységem folytatására a tiltás nem vonatkozott. Tovább folytattam a gimnáziumi könyvtár muzeális állományának számítógépes feldolgozását, „mélyfeltárását”, adatbázisba rögzítését. Befejeztem a Tasskertes történetét feldolgozó sorozatot, folyamatosan írom családi visszaemlékezéseimet. Legutóbb gyermekkori ismerősöm, Darázs József könyvének szerkesztésében segédkeztem. Éppen a mai napon töltöttem be a hetvenkilencedik életévemet, úgy érzem, eljött a pihenés ideje – tette hozzá Balogh Mihály, aki pályafutása során nagyon sokat tett a szakmáért, illetve Kunszentmiklósért. 

Több elismerés is fémjelzi munkáját

Balogh Mihály munkáját helyben és országosan is elismerték. Egyebek között megkapta a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Emlékérmét, a Bács-Kiskun Megyei Pilinszky-díjat, a Pro Schola Emlékplakettet (Kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium), a Kunszentmiklósért Emlékérmet, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a Bács-Kiskun Megye Tudományos Életének Fejlődéséért Díjat, a Bél Mátyás-emlékplakettet, 2013-ban pedig a Kunszentmiklós Város Díszpolgára címet. Ezek közül a legbüszkébb az iskolájától és a szülőváro­sától kapott elismerésekre. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!