Tárlat

2022.06.28. 12:43

Gyalai Béla munkáiból nyílt kiállítás Nagykőrösön

A napokban új kiállítás nyílt a Naphíd Galéria kiállítóterében Gyalai Béla tiszakécskei festőművész alkotásaiból.

Horváth Péter

Balról: Petrezselyem László, Sirkó László és Gyalai Béla.

Fotó: Horváth Péter

A rendezvényen Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész és író mondott megnyitóbeszédet. A kiállított művek szellemiségéhez való közeledést Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze alapozta meg a magyar irodalom néhány örök érvényű művének tolmácsolásával.

Szemadám György köszöntőjében Gyalai Béla különleges művészetéről beszélt.

– Az ikonfestők és azok a többnyire buddhista festők jutnak a művészi alapállásáról eszembe, akik napokig szemlélődnek és meditálnak egy-egy természeti látvány előtt – mintegy azonosulva, feloldódva abban, hogy azután néhány gyors mozdulattal megragadhassák annak esszenciáját: a látvány mögött rejlő isteni rend képét – méltatta Szemadám György Gyalai Béla munkásságát.

A kiállítás július 25-ig látogatható, hétköznap 13 és 17 óra között.

A galéria következő, augusztusi tárlatában Szotyory László Munkácsy Mihály-díjas festőművész műveit mutatja be.

A közelmúltban létrehozott Naphíd Galéria alapítójának, Németh József Pál nagykőrösi festőművésznek az a célja, hogy a kiállítótérrel növelje Nagykőrös kulturális kisugárzását és a kortárs magyar képzőművészet legjavát karnyújtásnyi közelségbe hozza a város és a régió művészetszerető közönségéhez. Horváth Péter
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!