Előadások

2022.05.22. 07:00

Tulipános ládák és a tatárjárás régészete is fókuszba került a halasi múzeumi esten

A nemrégiben bemutatott Halasi Múzeum 5. című emlékkönyv néhány szerzője mesélt a kötetben megjelent kutatásáról a jelenlévőknek csütörtök délután, a Thorma János Múzeum estjén.

Mester-Horváth Nikolett

Többek között régészetről és a halasi csendőrségről hallgathattak előadást az érdeklődők Fotó: Mester-Horváth Nikolett

A múzeum a fennállásának 125. évfordulóján, 1999-ben jelentette meg első, az intézmény történetével foglalkozó kötetét. Azóta további négy kiadvány született, melyekben részletesen olvasható a múzeum története az 1999-2014-es időszakról.

Az idén megjelent több száz oldalas, ötödik kötet a 2014-től 2019-ig tartó időszakot mutatja be az intézmény életéből. Összegyűjtve a hat év kiállításait (állandót és időszakit egyaránt), gyűjtemény-gyarapodását, rendezvényeit – mint például a szakmai napokat, a múzeumpedagógia foglalkozásokat, megnyitó ünnepségeket és tanulmányi versenyeket –, valamint a múzeum egyéb kiadványait.

A kötetben továbbá két régészeti, huszonöt történelemtudományi, egy néprajzi, és hét művészeti tanulmány olvasható. Az írások kiskunhalasi és környékbeli szerzők munkái. 

Közülük tartottak páran előadást a csütörtöki múzeumi esten.

Szakál Aurél (balra) múzeumigazgató több előadással is készült az eseményre Fotó: Mester-Horváth Nikolett

Bár a szerző, Gallina Zsolt személyes elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, Szakál Aurél, a Thorma János Múzeum igazgatójának tolmácsolásában meghallgathatta a közönség a Tázláron is zajlott tatárjárás régészeti nyomairól szóló kutatás részleteit.

Demeter Gábor a csendőrség halasi működéséről mesélt a jelenlévőknek, kiemelve, hogy a testület helyi működése nagy jelentőséggel bírt a város számára. A külterület rendfenntartása ugyanis megoldatlan volt a csendőrőrs 1883-as Halasra települése előtt. Továbbá a halasiak számára fontos lovassport alapjait a testület Pótló Idomító osztályának működése fektette le.

Mészáros László a 2009 és 2020 között, Halason felállított szobrokról és felavatott emlékművekről beszélt a hallgatóságnak. A múzeumigazgató, Szakál Aurél a kiskunhalasi városházákról, valamint a az utóbbi években a múzeumba került újabb tulipános ládákról tartott érdekes előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!