Galériával

2022.05.24. 19:12

Mezősi Ágnes fotóiból nyílt kiállítás Kiskunfélegyházán

Két jeles eseményt is ünnepelhetett Mezősi Ágnes fotóművész a napokban. A Városalapítók Hete keretében Egyensúly címmel nyílt kiállítása a Hattyúházban. Ugyanakkor kiemelkedő alkotói munkássága, sikeres külföldi kiállításai, Kiskunfélegyháza hírnevének öregbítése elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Művészeti Tevékenységéért kitüntető díjat kapott.

Vajda Piroska

Mezősi Ágnes (középen) fogadja a gratulációkat Fotó: Vajda Piroska

 A városi könyvtárban megrendezett tárlatot Kiss-Czakó Imre, a Wesel Hugó Fotókör vezetője nyitotta meg. Beszédében azt boncolgatta, melyek azok az erők, amelyek által Mezősi Ágnes képes egyensúlyba kerül­ni. 

– Mint mindenkinél, nála is folyamatosan hatnak ezek az erők, hol erre, hol arra billegtetik őt, mint a gyermekek a libikókát, míg azután létre nem jön az egyensúly állapota. Láthatjuk, hogy ezek az erők Ági esetében igencsak szerteágazóak. Egyrészről a természet erői ezek. A vízé, ahogy hullámzásával, fodrozódásával inspirációt csepegtet a művészbe, aki a víz hullámait a fény hullámhosszára fordítja. Így keletkeznek a „partra vetett” képek, a tiszai alkotások. Ám a hullámok által kirajzolt, Tisza-parton született képek nem az egyetlenek, melyek a tárlaton a természeti folyamatokat, erőket mutatják be. Ági segítségül hívja fotói szintetizálásához a fotoszintézis nagyköveteit, a növényeket is. Ahogy a növények megkötik a fényt, ő úgy köti alkotásaihoz a növényeket, teszi őket főszereplővé, ahogy azok kifogják a nap sugarait a kémiai anyag elől. Ennél lassabb, ősibb természeti folyamatok eredményei a kőzetek, melyek szintén nem kerülik el Ági figyelmét. Résztvevők lesznek ők is Ági egyensúlyi rendszerében, hogy gondolatébresztő alkotásokká váljanak. Ám valójában nem szobrászat ez, hanem a művészetnek alárendelt kémia. Hívhatjuk talán alkímiának is, ahogy az élettelen kőzet élővé alakul, mondhatnánk arannyá válik, töltést, gondolatot hordoz a néző számára – hangsúlyozta a fotókör vezetője. Hozzátette, Ági egyensúlyi rendszerének következő nagy erőhatása az építészet. Ágit lenyűgözik az épületek. A bennük megjelenő geometria és a létrejöttükhöz szükséges emberi találékonyság és erő. Ahogyan az ősi természeti folyamatok megörökítéséhez archaikus technikát választ, úgy a modern épületek megörökítéséhez modern technikát alkalmaz. A digitális fényképezőgép érzékelőjével ejti csapdába az épületek által visszavert fényt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!