Galériával

2022.03.12. 15:23

Nemzetőr esküt is tettek a halasi gimnazisták

Sánta Tamás nemzetőr, az 1848-49-es szabadságharc zászlótartójának sírjánál emlékeztek a kiskunhalasi katolikus temetőben a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai és tanára a közelgő nemzeti ünnep alkalmából.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Fotós:

A diákok nemzet színű kokárdát tűztek a kabátjukra és úgy vonultak át péntek reggel az alsóvárosi katolikus temetőbe, a Sánta család sírjához, amelyet néhány éve az 1956 Magyar Nemzetőrség Kiskunhalasi Egységének tagjai, a Pásztortűz Egyesület és a Dorozsmai hagyományőrzők közreműködésével hoztak rendbe.

A diákok és a tanárok közösen tették le a nemzetőr esküt és helyeztek virágokat a 48-as nemzetőr sírjánál. – Fontos, hogy ne a négy fal között, hanem rendhagyó módon emlékezzünk az 1948-49-es szabadságharc és forradalom hősire, így a diákok is jobban át tudják élni az akkori eseményeket – magyarázta a baon.hu-nak Palásti Károly, a gimnázium tanára, aki elmondta azt is, hogy az idei megemlékezés a fenntarthatóság jegyében zajlott, hisz a gyerekek összeszedték a szemetet a temetőig tartó úton.

A Sánta család Szeged-Dorozsmáról érkezett a 19. század második felében a halasi futóhomokra, a szabadságharc után a városban telepedtek le. A család szerepe pontosan nem ismert a forradalom idején, azonban megőrizték a forradalom szellemiségét.

Megőriztek egy harci zászlórudat is, ami 2019-ben került vissza Kiskunhalasról Kiskundorozsmára, ahol a helyi tájházban helyezték el és állították ki, a Dorozsmai Hagyományőrző és Kulturális Egyesület vállalta a gondozását.

A Sánta család történetéről jelenleg is folynak a kutatások, annyit lehet tudni, hogy Sánta Tamás a harci zászlórúd vivője volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában