Kiállítás

2022.03.24. 06:50

A Gundel-gyűjteményből nyílt tárlat a Bozsóban Kecskeméten

Tradíció és megújulás címmel nyílt tárlat a Gundel étterem festménygyűjteményének válogatott darabjaiból a Bozsó Gyűjteményben szerdán, a Tavaszi Fesztivál keretében. Több mint tíz jeles alkotás öt évre kapott helyet a gyűjteményben, köztük több hazai nagymester műve is szerepel: Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Perlrott Csaba Vilmos, Aba-Novák Vilmos, Frank Frigyes és Orbán Dezső egy-egy munkája is megtekinthető az új kiállításon.

Horváth Péter

Balról: Szeberényi Gyula Tamás, Lóránd Klára és Nátyi Róbert. Fotó: Horváth Péter

A megnyitón Lóránd Klára muzeológus üdvözölte a jelenlévőket és elmondta, hogy új tulajdonost kapott a Gundel étterem és keresték a helyét az addig a falakat ékesítő festményeknek. Sokáig kérették magukat, mivel egy nagy kiállításnak nem tudnak helyet biztosítani, hiszen öt évre kerültek az alkotások a Bozsó falai közé. Így egy enteriőr kiállításban gondolkodtak és kiválasztották a Bozsó belső tereibe illő alkotásokat. Több darabot restauráltattak a kiállításra, köztük Orbán Dezső és Berény Róbert festményeit is, melyek – mivel mindkét alkotó a legjelentősebb 20. századi magyar avantgárd csoport, a Nyolcak tagja volt –  a legnagyobb avantgárd kiállításokat is megjárták szerte a világban. A kecskemétiek számára külön izgalmas lehet az a Perlrott-kép, amit a Kecskeméti Művésztelepen festett. Mint Lóránd Klára fogalmazott, külföldi példák győzték meg őket, hogy nem csak monstre kiállítást lehet rendezni, hanem a közönségnek arra is van igénye, hogy kisebb tárlaton találkozzanak a különleges művekkel. A muzeológus a tárlattal kapcsolatos tervekről is szólt. A képek történetéről tartanának tárlatvezetést, valamint már a Múzeumok Éjszakáján a Gundel névvel fémjelzett vendéglátás aranykoráról terveznek kiállítást rendezni, a mostani tárlat anyagára reflektálva.


Lóránd Klára azt is elmondta, hogy Bozsó János születésének 100. évfordulójára kiállítással készülnek és az időszaki kiállítóteremben a művész képeiből állítottak össze válogatást.


Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere, országgyűlési képviselőjelölt mondott köszöntőt. Arisztotelészt idézve kiemelte, hogy a művészet célja a katarzis, a személyiség teljes vagy részleges megtisztulás a műalkotás által.

 

– A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kulturális élményei mind olyan hatást gyakorolhatnak ránk, melyben a katarzis lehetősége is megvan – mondta az alpolgármester, hozzátéve: a korlátozások enyhülésével teljes értékű Múzeumok Éjszakájára készülhet a kecskeméti közönség és számos izgalmas tárlat várható idén a városban: többek között a három hónapon át látható Andy Warhol és Bob Dylan-kiállítás is a Cifrapalotában és a Bozsóban, ami szerte az országból csábíthat látogatókat.


Nátyi Róbert művészettörténész a szakmai megnyitón elmondta, hogy a tárlat darabjai összeállításában a tulajdonost nem elsősorban a következetesség, hanem az esztétikai érték vezérelte, melyen a Gundel étterem nemcsak a kulináris élvezetek, hanem a vizuális öröm helye is volt. Ezért a kollekcióban bizonyos értelemben esetlegesség is felfedezhető, de egyenlő színvonalat képviselnek a kollekció darabjai, nagymesterek főbb művei is helyet kaptak benne. A gyűjtemény kapcsolódik Nyugat-európai és amerikai tradíciókhoz is: egy-egy elit étterem szintén szereti, ha kvalitásos alkotások díszítik a falait. Nátyi Róbert hangsúlyozta, hogy a festmények és a gasztronómia összekapcsolódik, hiszen utóbbi is művészet azon a színvonalon, melyen a Gundel és a hozzá hasonló éttermek működnek, és az ínyenc falatok élvezete közben jól esik rápillantani egy mesterműre – egyszerre táplálva a testet és a szellemet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!