Galériával

2022.02.25. 14:27

A méhek fontosságára hívja fel a gyerekek figyelmét Fliszár Károly mesekönyve

Kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak csütörtökön a kecskeméti Hírös Agórában. Fliszár Károly Zümike, a méhecske című mesekönyvét maga a szerző, az illusztrátor, Tarjányi Xénia és barátjuk, Csatos Erika ajánlotta a közönség figyelmébe.

Sebestyén Hajnalka

Fliszár Károly meséje a méhek szerepének fontosságára tanítja a gyermekeket Fotó: Sebestyén Hajnalka

Tarjányi Xénia illusztrátor, művésztanár köszöntője után Csatosné Erika szólt.

– Az elmúlt két évben hihetetlenül megváltozott a világunk. Hozzá kellett szoknunk, hogy semmi sem biztos, kivéve az állandó változás. Ugyanakkor nagyon sok pozitívumot is hozott ez az időszak az életünkbe. Írónk, Fliszár Károly György például az irodalmi alkotás felé fordult. 2020-ban a járvány hatására kezdett el 50 évnyi szünet után újra írni. Célja az volt ezzel, hogy írásaival derűt csempésszen a szomorú bezártságba, és felderítse a barátait, ismerőseit. Ennek eredménye egy novellás, egy verses kötet és most Zümike mesekönye – mondta Csatos Erika, az Álomjövő Tanácsadó Iroda pénzügyi mentora, aki művészeti úton került évekkel ezelőtt közelebbi kapcsolata a Kiskunfélegyházán tanító Xéniával.

A szintén kiskunfélegyházi Fliszár Károly saját élményei alapján írta meg a mesekönyvet. 

42 évig dolgozott a mezőgazdaságban, munkája során a mindennapjai a természet csodái között zajlottak. A méhekkel gyermekkorában került kapcsolatba nagyapja révén. A mese kerettörténete is nagyapja méheivel foglalkozik. Később munkatársak lettek a méhecskékkel, hiszen növénytermesztő révén a napraforgó, repce, lucerna táblák állandó vendégei voltak a vándorló állatok. 

Zümike, a méhecske karaktere mese formájában felhívja a gyerekek figyelmét arra, hogy milyen apró, de mégis milyen fontos teremtmények a méhecskék, akik nélkül az élet körforgása elképzelhetetlen.

Különlegessége a mesekönyvnek, hogy egyben hangoskönyv is. A mesekönyvben megtalálható linken dr. Molnár Valéria olvassa fel a történeteket, és Bajovics Milán hegedűművész komponálta zene teszi hangulatosabbá.

– Ahogyan a szerző is hangsúlyozza, a mesekönyv lelke az illusztrációkban rejlik, és ehhez kiváló társat talált Tarjányi Xénia, művésztanár személyében, aki 19 képet festett illusztrációként a mesekönyvhöz – hangsúlyozta Erika.

Tarjányi Xénia kisgyerekkora óta rajzolt és festett, de igazából gimnáziumban kezdett komolyan foglalkozni a vizuális művészetekkel. Igyekezett minél több technikát kipróbálni, de az áttörés akkor következett be, amikor rátalált a pasztell krétára. 17 évesen megnyert egy nemzetközi rajzpályázatot, amelynek díja egy 2 hetes franciaországi út volt, amely jó értelemben megpecsételte a sorsát. Eldöntötte, hogy a képzőművészet lesz a hivatása. 2004-ben végzett rajz, történelem szakos tanárként. Számára a munka egyben a szenvedélye. 

Nap, mint nap örömmel tölti el, hogy átadja és megismertesse a gyerekekkel az alkotásban rejlő önkifejezési lehetőségeket, boldogan fedezi fel a gyerekek csillogó szemeiben az alkotás örömét.

 Zümike, a méhecske karakterét sokáig érlelgette magában, amíg szembe nem jött az iskolában vele egy kislány, és akkor megszületett a mesefigura. A képei nagyon beszédesek, azonnal magukkal ragadják a nézőket, és elviszik őket a méhecskék csodálatos világába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!