Kecskemét / Videóval

2022.01.28. 12:01

Körtvélyessy Zsolt színművész bohócgyűjteményéből nyílt kiállítás

Eszenyi Enikő és Körtvélyessy Zsolt közös ötlete nyomán, a Cirkuszhercegnőhöz kapcsolódóan került kiállításra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előcsarnokában az a néhány bohóc, amely a művész úr gyűjteményének csupán töredéke, de minden egyes darab fontos helyet foglal el a szívében.

Bajáki Zsanett

Körtvélyessy Zsolt, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze saját bevallása szerint már gyerekkorában beleszeretett a bohócfigurákba, sokat járt cirkuszba is, majd amikor Fellini Bohócok című filmjét látta rájött, hogy ez a világ sokkal többet rejt magában a vidámságnál. 

Az évek során aztán egyre több valódi bohócfigurára is szert tett a színművész, amelyekből Eszenyi Enikővel közös ötletük alapján egy kiállítás is nyílt a Kecskeméti Nemzeti Színház előcsarnokában, hiszen a jelenleg is hatalmas népszerűséggel játszott Cirkuszhercegnő kapcsán igen aktuális a téma.

A színművész egy videóban arról is mesélt, hogy milyen nehéz pillanatok voltak az életében, amikor a „bohócmaszkot” magára ölte mégis színpadra kellett állnia.

A most kiállított bohócok viszont csak töredékét jelentik a gyűjteménynek, amit szívesen bővítene is Körtvélyessy Zsolt, így számára igazán nagy öröm, ha a virágcsokor mellé ezentúl bohócokat is kap az öltözőjébe előadás után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!