Galériával

2022.01.23. 19:58

Dél-alföldi, kalotaszegi, moldvai és szatmári táncokat mutattak be a halasi fiatalok

Két év után először szervezett újra gála estet a városi filmszínházban a Kiskun Táncegyüttes és a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola, és mindjárt egymás után kettőt is, hiszen olyan sokan érdeklődtek. A vasárnapi dupla előadás során több mint százan léptek színpadra, Mándity László művészeti vezető, tánctanár vezetésével.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó:

A Kiskun Táncegyüttes 2008-ban alakult a művészeti iskola végzős növendékeiből, közülük már sokan dolgoznak, maguk is szülők lettek. Az utánpótlással pedig úgy tűnik nincs gond, hiszen azóta is töretlen a táncegyüttes népszerűsége a városban, érkeznek az újabb generációk, a legkisebbektől, a középiskolás, egyetemista és főiskolás fiatalokon át a felnőtt dolgozókig minden korosztály megtalálható a táncosok között – mondta el a gála megnyitóján Mádity László művészeti vezető. Elmondta azt is, hogy a városban jelenleg két helyen folytatják a néptánc oktatást, a Felsővárosi Általános Iskolában, valamint a Tánchagyományok Házában, amely a közelmúltban épült a városi sportpályán. Mindkét csoporttal ugyanolyan tanmenet szerint foglalkoznak a gyerekekkel, a fellépésekre azonban a két csoport eggyé válik és együtt mutatja be tudását.

– Az elmúlt hetek a készülődésről szóltak, arról, hogy az őseink hagyatékát ápolva hogyan tud összefogni megannyi generáció, a gyerekektől a felnőttekig mindenki azon fáradozott, hogy méltóképpen ünnepelhessük meg, hogy újra együtt lehetünk. Nem csak a testünket, hanem a lelkünket is ünnepi díszbe öltöztettük – hangoztatta Mándity László, aki köszönetet mondott a szülőknek és a többi támogatónak, aki hosszú évek óta kitartóan segítik a Kiskun Táncegyüttes munkáját és mindennapi működését.

A vasárnapi két telt házas gálaműsorban a Kiskun Táncegyüttes tagjai és a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei léptek színpadra, Dél-alföldi, Felcsíki, Kalotaszegi, Moldvai, Szatmári és Vajdaszentiványi táncokat mutattak be a táncegyüttes különböző korcsoporthoz tartozó táncosai, akiket a Sergő zenekar kísért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!