No Music Please

2022.01.03. 19:54

A járványhelyzet alatt engedtek teret alkotói energiájuknak a kecskeméti fiatalok

Megjelent az első nagylemeze a No Music Please kecskeméti együttesnek. A srácok kihasználták a járványhelyzettel járó bezártságot, és teret engedtek alkotói energiáiknak. A Hagya­ték című album 12 saját dala a közösségi média szinte minden platformján elérhető, meghallgatható.

Sebestyén Hajnalka

A No Music Please együttes sokaknak még újdonság, ugyanakkor a srácok jól ismertek a zenei és szakmai körökben

A No Music Please (NMPLZ) együttes sokaknak még újdonság, ugyanakkor a srácok jól ismertek a zenei és szakmai körökben. Sárosi Gábor rendező, drámatanár, az együttes énekese, dalszövegírója elsősorban a diákszínjátszáshoz kötődik, de e téren mindent elért, amit országos szinten csak lehet. Díjak és rangos elismerések sokasága fémjelzi tehetségét, melyet most a zene terén tovább kamatoztat. 

A három srácot az élet hozta össze. Mózes és Geri a zene kapcsán találkozott. Geri ugyanakkor Gábor kezei alatt nőtt fel, mint diákszínjátszó. Később Mózes is közreműködött zenészként a Színjátszó Műhely egyik díjnyertes darabjában, ám ahogy a járvány miatti lezárások elkezdődtek, a szabadon maradt alkotói energiák arra ösztönözték őket, hogy közösen a zenébe fektessék képességeiket és vízióikat. Idén november 16-án volt, pontosan egy éve, hogy az első közös zenekari próbát tartották, majd szinte napra pontosan egy évvel később megjelent első nagylemezük. 

A zenék tartalmáról, üzenetéről Gábort kérdeztük. 

– Úgy csaptunk bele, hogy örömzenélni fogunk. Nem terveztünk albumot, sem nyilvánosságot a zenénknek. Ahogy telt az idő, Mózes és Geri meggyőztek arról, hogy érdemes megmutatni nagyobb plénum előtt, de bevallom, a mai napig nem foglalkoztat a zene sikerértéke. A dalok magányról, vágyakozásról, dühösen kikiáltott féligazságokról szólnak. Elsősorban a szív és a psziché nagy vitái ezek, hiszen az igazság szubjektív. Mindenki úgy látja, hallgatja, ahogy akarja. A tartalom az árnyékban guggol, lesütött szemekkel és dohányzik, aki lát benne fantáziát, kezet nyújt neki – mondta Gábor. 

Az együttes új albuma, a Hagyaték hosszú munka eredménye. – Semmit nem szeretnénk elkapkodni, nem tűzünk ki határidőket, nem sürget semmi. Elkészültek a dalok, most videóklipet forgattunk, amit januárban tekinthetnek meg, akik követnek bennünket a világhálón. Felmerült a koncert lehetősége is, a következő év nyarán. De ha lesz is ilyen, akkor azt komoly rendezői munka előzi majd meg, mert a koncert mellé komoly vizuális, színházi élményt szeretnénk párosítani. Addig is kíváncsian várjuk, hogy milyen visszajelzések érkeznek az albumra a YouTube Music-, Spotify-, Itunes-, Instagram- és Facebook-platformokon – tette hozzá Geri.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!