Török „Töce” Tibor

2021.11.21. 19:09

Újabb sikert aratott a kalocsai fotográfus

A kalocsai művész a Túl mindenen című alkotás a neves makaói PSSM-szervezet legmagasabb, arany medálját érdemelte ki.

Gábor János

Török „Töce” Tibor a Túl mindenen című alkotásával érdemelte ki a zsűri tetszését

Forrás: Beküldött fotó

Török „Töce” Tibor kalocsai A-MAFOSZ-fotóművész ezúttal egy kínai rendezésű nemzetközi pályázaton aratott sikert a Gróf József költőről készült fekete-fehér sorozatának egyik képével. A Túl mindenen című alkotás a neves makaói PSSM-szervezet legmagasabb, arany medálját érdemelte ki. Az irodalmárt tengernyi könyve között, egyszerű lakásában ábrázoló fotó nem először ért komoly elismerést: úgynevezett Honorable Mention díjat lengyel és spanyol szervezésű kiállításokon, IAAP Ribbon kitüntetést Észak-Macedóniában, szalon diplomát pedig Indi­ában nyert.

Török Tibor a IV. Zhuhai Nemzetközi Fotográfiai Kiállításon indulva nyerte el a pályázat mono szekciójának aranyérmét.

Az eseményt az egész világon elfogadott amerikai (PSA) és nemzetközi (FIAP) fotós szervezetek szabályai szerint rendezték, három kategóriában, a fentebb írt monokróm mellett színes és Öböl-régió besorolású képeket is vártak. A kalocsai fotóművésznek nem ez az egyetlen említésre méltó eredménye a kínai versenyen: a beérkező több ezer pályamunka közül maroknyit válogatnak csak be a végső kiállítási anyagba, és tőle kettő továbbit is erre érdemesnek talált a szakmai zsűri. A merész terepmotorosok ugratásait ábrázoló Freedom, valamint a vadon élő kengurucsaládról Ausztráliában készült Anya és lánya című szintén a makaói Zhuhaiban rendezett pályázat kiemelt darabjai lettek.

Az aranyérmes Túl mindenen nem csupán az egyre szaporodó díjak, hanem a kép szereplője, Gróf József miatt is komoly eszmei értéket képvisel. A császártöltési születésű, Kalocsán sokáig tanárként dolgozó, később a kiskőrösi Petőfi Múzeumot igazgató, kétkötetes költő idén nyáron, 76 évesen hunyt el. Török Tibor személyes jóbarátjaként emlékszik rá (egyszer még személyesen neki írt verset is kapott tőle), így a sorozat képeinek nemzetközi nevezése egyfajta főhajtás az emléke előtt.

Török „Töce” Tibor a Túl mindenen című alkotásával érdemelte ki a zsűri tetszését
Fotó: Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!