galériával / videóval

2021.11.24. 11:57

Balettelőadással örvendeztették meg a családokat a kecskeméti plébánián

Egy emlékezetes alkalomra a kecskeméti Szent Család Plébánia tereibe költözött a Kecskemét City Balett társulata kedd este.

Horváth Péter

Fotó: Bús Csaba

A táncszínház Téli varázslat című előadását a Széchenyivárosért Egyesület felkérésére vitte el a templom falai közé, a családok nagy örömére. B. Tóth Katalin, az egyesület elnöke elmondta, hogy eredetileg nyárra tervezték megörvendeztetni a széchenyivárosiakat a társulat darabjával, akkor a közösségi kertben léptek volna fel a táncosok, de csak most tudott megvalósulni az előadás, amit a plébánia fogadott be. A produkció az emblematikus Mutatvány de la danse című, extravagáns új cirkuszi előadás templomi terekre hangolt változata.

Az előadás ingyenes volt, de az egyesület a közösségi élmény mellett mindig támogat egy jó ügyet is: nem volt ez másképp kedden sem, amikor a súlyosan halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi beilleszkedését, érdekvédelmét és ápolását segítő Élethinta Alapítványt támogathatták a családok adományaikkal. Az alapítvány azzal foglalkozik, hogy megteremtsék azt, amire a sérült gyermeket nevelő családoknak legnagyobb szüksége van, legyen az utazás vagy eszközbeszerzés.

Dr. Salacz László országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az alapítványnál mindenki azzal foglalkozik, hogy mosolyt varázsoljon a gyermekek arcára, majd a társulat munkáját méltatta.

Barta Dóra, a Kecskemét City Balett művészeti vezetője elmondta, hogy a mindössze néhány alkalommal bemutatott, országosan elismert eredeti darab nagy technikai igényű előadás, mely elsősorban színházi környezetet kíván meg. Azonban bizonyos elemei utaztathatók, főképp a nagyméretű eszközökkel megvalósított jelenetek, így a leglátványosabb, de színháztechnikát nem igénylő részleteket hozták el a plébánia színpadára. A szokatlan környezetben pedig különös intimitást kelthet a nézőkben a táncosok közelsége – fogalmazott Barta Dóra, talán kicsit szerényen is, hiszen a szent térbe költözött magasművészet nyomán valódi szakrális élményt élhettek meg a jelenlévők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!