galériával

2021.10.26. 15:14

Betekinthettek A cirkuszhercegnő olvasópróbájába a kecskeméti nézők

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészei nyilvános olvasópróbát tartottak kedden, amelyen Kálmán Imre, A cirkuszhercegnő zeneszerzőjének évfordulója előtt tisztelegtek.

baon.hu

Fotó: ifj. Háry Péter

Több tucat néző vehetett részt egy nem mindennapi élményben a Kecskeméti Nemzeti Színházban. Az érdeklődők először a 125. születésnap alkalmából nyílt kamarakiállítást tekinthették meg, majd igazi bennfentessé válhattak: A cirkuszhercegnő olvasópróbájának lehettek részesei.

Fotó: ifj. Háry Péter

A művészeket, alkotókat és a nézőket Szente Vajk, a színház főrendezője köszöntötte. Ezután ráhangolásképp a darab rendezője, a Kálmán Imréhez sok szállal kötődő Eszenyi Enikő számos érdekességet mesélt a zeneszerző életútjáról, hogy jobban érthetővé váljon, milyen mély lelki motivációk öltöttek testet A cirkuszhercegnő dallamaiban.

Nem véletlen, hogy pont ezt a darabot mutatja be teátrum az év utolsó napján, a nagyszínházban. December 31-én ugyanis minden évben egy zenés előadás vagy vígjáték szokott debütálni, rendre a színházban szilveszterező közönség nagy örömére. A cirkuszhercegnő ráadásul kettő az egyben: Kálmán Imre egyik leghíresebb és legtöbbet játszott operettje rengeteg humor forrása, illetve egy érzelemgazdag szerelmi történet, amelynek helyszíne a szentpétervári nagycirkusz.

Eszenyi Enikő évente egy előadást szeret rendezni, idén pedig ez lesz számára az a bizonyos előadás, amelyre összes kreatív energiáját koncentrálja. Az operettek világában rutinosan mozgó rendező először dolgozik Kecskeméten.

A rendkívül látványos jelmezek Szűcs Edit, a grandiózus díszlet pedig Antal Csaba tervei alapján készülnek. A valódi cirkuszt megidéző koreográfiákért Barta Dóra, a Kecskemét City Balett művészeti vezetője felel majd. A gazdag zenei anyagot Mester Dávid zenei vezető, míg a szövegkönyvet Galambos Attila irodalmi vezető gondozta.

Fedorát, a megözvegyült hercegnőt Bori Réka és Vörös Edit kelti életre, a manézs sztárját, Mister X-et Koltai-Nagy Balázs alakítja. Vlagyimir nagyherceget a Kecskeméti Nemzeti Színházban először színpadra lépő Nagy Sándor és Aradi Imre formálja meg. A további főbb szerepekben Hajdú Melindát, Járai Mátét és Pál Attilát láthatják majd a nézők. A produkció szerves résztvevői a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház teljes ének- és zenekara, valamint balett-tagozata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!