galériával

2021.09.06. 20:25

Népzenével és néptánccal emlékeztek a szélmalomra a halasi Csipkeházban

Népzenével és néptánccal emlékeztek a 120 halasi Sáfrik szélmalomra szombaton a Csipkeházban, a Pásztortűz Egyesület rendezvényén.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Az idén huszonegyedik alkalommal megtartott program célja, hogy felhívja a figyelmet Kiskunhalas jelképére, a műemléki védettség alatt álló Sáfrik szélmalomra, amelyet az elmúlt másfél év alatt pályázati forrásból teljesen felújítottak és egy látogató központot is építettek mellette.

A Zenélő szélmalom című programot Végső István történész, a Pásztortűz Egyesület elnöke nyitotta meg a Csipkeházban, ahol Molnár Erzsébet a halasi szélmalomról írt versét szavalta el.

A zenés táncos eseményen fellépett a mélykúti Vadvirágok Tánccsoport, a Kisszállási Népdalkör, a Balotaszállási Citerazenekar, a Kiskunhalasi Népdalkör, Vesztergám Miklós és Nagy Tünde tárogató, F. Juhász Zoltán botoló tánccal Kiskunfélegyházáról, szintén Kiskunfélegyházáról Együd Ádám és barátai, valamint Szőnyiné Vas Lívia, a Kiskunhalasi Népdalkörből.

A fellépőkkel közös ének mellett a Csipkeház aulájában Sáli Levente festőművészt is meg lehetett nézni alkotás közben, valamint kézműves foglalkozás, Tanyamakett kiállítás és Gál Mihály grafikái várták a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!