Kiskunhalas

2021.09.09. 17:46

Meséket is írtak a fák életéről a nemzetközi tárlat alkotói

Idén harmadszor hirdetett nemzetközi pályázatot a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete mese, fotó és rajz kategóriákban. Az elkészült munkákból szerdán nyílt kiállítás a kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtárban.

Mester-Horváth Nikolett

Fotó: Mester-Horváth Nikolett

A tárlatmegnyitó ünnepségén Mongyi Marianna, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, idén a világjárvány miatt digitális formában várták az alkotásokat a Fák alatt élünk címmel meghirdetett pályázatukra. Három országból 254 alkotó mesélte el, fotózta vagy rajzolta le a fák életét.

– Felhívásunkra 201 rajz, 33 fotó és 20 mese érkezett. Öröm és hála, hogy a kiskunhalasi alkotók mellett testvérvárosaink: a lengyelországi Újszandenc, a szerbiai Magyarkanizsa és vonzáskörzete, valamint Zombor lakói is részt vettek a pályázatunkon – hangsúlyozta Mongyi Marianna.

Kiemelte továbbá, egyesületük célja az volt, hogy a környezetükben élő fák védelmére, szépségére és a természet tiszteletére felhívják a figyelmet, illetve, hogy erősítsék a testvérvárosi kapcsolatokat és fejlesszék az idegen nyelvi kompetenciát. A meséket ugyanis angol nyelven is megírták a pályázók.

Gyerekek és felnőttek egyaránt készítettek alkotásokat a pályázatra
Fotó: Mester-Horváth Nikolett

A kiállítást Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere nyitotta meg, mint hangsúlyozta, köszönet jár az egyesületnek, amiért zöld hidat képez a halasiak és a különböző intézmények között.

– Az a misszió, amit az egyesület végez, hogy a felnövő generációnak is megmutatja, mennyire fontos a környezet védelme, szeretete, városunkat is segíti a minél inkább környezetbarát életmód kialakításában – fogalmazott.

Az ünnepségen a három kategória korosztályonkénti legjobbjait díjazták, valamint Kiskunhalas Város, a Zöld-híd Egyesület és a Martonosi Pál Városi Könyvtár különdíjait is átadtak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!