kiállításmegnyitó

2021.09.14. 11:25

Hatvan éve alakult a kiskunfélegyházi képzőművész kör

Az alapító tagok közös kiállításával ünnepelte megalakulásának hatvanadik évfordulóját a Holló László Képzőművész Kör. A napokban megnyílt tárlaton jelentette be Csányi József polgármester, hogy helyi értékké nyilvánította a képviselő-testület a képzőművész kör munkásságát.

Vajda Piroska

Balról: Csenki Tibor, Kürti Lászlóné, Mindszenti Lászlóné, Papp István, Bajzák Lajosné és Rádi András

Fotó: Vajda Piroska

Zsúfolásig telt a Holló-kör műterem­galériája a napokban megrendezett jubileumi tárlatnyitón. Helyi és környékbeli képzőművészek, művészetkedvelő és -pártoló félegyháziak gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék a város egyik meghatározó alkotó és szellemi közösségének születésnapját.

A megjelent vendégeket Rátkai Zsuzsanna, a Holló László Képzőművész Kör elnöke köszöntötte. Utána pedig Rosta Ferenc alpolgármester méltatta a kör alkotóinak munkásságát. Felidézte, hogy a Terescsényi Endre vezette szakkör már a kezdetekkor is összetartó közösség volt, amit az alkotások, kiállítások, nyári táborok, az évadzáró tarhonyapartik, a Tanár Úr következetes, kemény munkája egyre szorosabb baráti és szakmai kötelékké formált. A város már az alapítás éve után kezdte támogatni a kört, és ez elmondható mindmáig.

Még országosan is kevés olyan művészeti közösség van, amely ilyen időtávlatban lényegében zavartalanul működik.

Természetesen voltak és vannak változások, de a szellemiség, a közösséget eredetileg összetartó erő az változatlan. Erős bizonyíték erre ez a mostani bemutató is – fogalmazott az alpolgármester.

Balról: Csenki Tibor, Kürti Lászlóné, Mindszenti Lászlóné, Papp István, Bajzák Lajosné és Rádi András
Fotó: Vajda Piroska

Mint mondta, az alapítók közül hatan vállalkoztak arra, hogy elhozzák alkotásaikat erre az évfordulóra, ahol megemlékeznek a közösség indulásáról. Bajzák Lajosné, Csenki Tibor, Kürti Lászlóné, Mindszenti Lászlóné, Papp István és Rádi András – ők a kemény mag, akiknek első búvóhelye a szakmaközi művelődési ház volt. Talán a legszebb éveiket töltötték ott Kertészné Rozika óvó felügyelete alatt. Ezek a kedves alkotók a stabilitást jelentik. Valahogy természetes számomra, hogy ők itt vannak. Nélkülük el sem tudnám képzelni a Holló-kört – hangsúlyozta Rosta Ferenc.

Az alpolgármester ünnepi gondolatai után Csányi József polgármester, a helyi értéktárbizottság elnöke ismertette a képviselő-testület döntését, miszerint a Holló László Képzőművész Kör felvételt nyert a helyi értéktár kulturális örökség szellemi és tárgyi javai kategóriájába az elmúlt évtizedek alatt végzett művészetpártoló tevékenysége okán. Az erről szóló emléklapot Rátkai Zsuzsannának, a Holló-kör elnökének adta át. Ezt követően a kiállítást Eszik Alajos festőművész, grafikus ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

Ápolják Holló László kultuszát

A képzőművész kör a város híres festőjére emlékezve vette fel a Holló László nevet. A Holló László emlékére alakult kuratórium pedig kétévente képzőművészeti díjat adományoz az arra jelölteknek. A kör számos tagja is birtokolja már a Holló László-díjat. A Holló-kör tagjai a műteremként és hiánypótló galériaként is működő városközponti kis fészkükben hetente találkoznak. Ilyenkor a fejlődésen, az önképzésen van a hangsúly. A kör tagjai azonban a tudásátadásra is figyelnek, ezért rendszeresen tartanak tematikus foglalkozásokat, ahol szívesen fogadják a diákokat, az új tagjelölteket. Hirdetnek rajzpályázatokat is a városban és a környéken élő diákság számára azzal a céllal, hogy felkutassák a helyi tehetségeket. A művészet népszerűsítése okán pedig rendszeresen kitelepülnek a városi rendezvényekre. Innovatív programjaikkal színesítik a város kulturális életét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!