kecskemét

2021.09.10. 11:28

Az értelmi sérülteket is megszólítja a Ciróka Bábszínház

Habár az előző évad nagy részében a korlátozások miatt zárva kellett tartani a kecskeméti Ciróka Bábszínház kapuit, Kiszely Ágnes igazgató bízik abban, hogy az új évadban zavartalanul fogadhatják közönségüket.

Hraskó István

Fotó: Ujvári Sándor

Mielőtt az új évad terveinek ismertetésébe belekezdene, pár gondolat erejéig Kiszely Ágnes visszakanyarodik a nyárhoz.

– A nyári időszak eseményekben bővelkedett. Jelen voltunk többek között a Major Minor Fesztiválon az Állatfarm osztálytermi előadásunkkal, a Kenyérből kelt mese pedig két alkalommal is látható volt az állam­alapítás ünnepe budapesti programsorozatának részeként a Várban. Kecskeméten a Szoptatás Világnapján, a Helyi Termék Ünnepen és a Hírös Hét Fesztiválon találkozhattak velünk nézőink.

A nyár egyik meghatározó élménye a kiskunhalasi Ékes Kapu Református Otthon lakóinak látogatása volt.

Fülöp József Vitéz László-játéka mély nyomott hagyott az értelmi fogyatékossággal élő fiatal felnőttekben. Nemrég Albertirsáról is érkezett hasonló felkérés. Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében tervezzük valamennyi érintett intézmény megszólítását – mondta el Kiszely Ágnes.

Az új évadban a bérletben három-három előadást kínálnak az ovisoknak (Röf, avagy kurtafarkú kurta mesék, Piros-Sárga-Kék, Talált tárgyak osztálya), és a kisiskolásoknak (Ilka titka, A mindentlátó királylány, János vitéz). Több előadás már a múlt évadban elkészült, csak a járványhelyzet miatt nem tudták bemutatni.

Részlet A mindentlátó királylány című darabból
Fotó: Ujvári Sándor

A korábbi szokásoknak megfelelően a bérletajánlatot már augusztus közepén eljuttatták az óvodákba és iskolákba. Aki szeretné megnézni a nagy népszerűségnek örvendő Mikuláskuckó legújabb, A kis fenyő álma című meséjét is, annak célszerű már most, a tanév első napjaiban jelezni bérletvásárlási szándékát.

– A Mikuláskuckó ugyanis az ünnepkörhöz kapcsolódóan, csupán az adventi időszakban látható – tette hozzá Kiszely Ágnes. A társulat két új taggal bővül. A közönségszervezői feladatokat a jövőben Kocsisné Balogh Krisztina látja el. Seres Erzsé­bettől veszi át a munkakört, aki négy évtizedes munkája elismeréseként a közelmúltban a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át a Pesti Vigadóban.

Mint arról beszámoltunk, Apró Ernő is elbúcsúzott. A Ciróka bábszínészcsapata a friss diplomás Darvas Emőkével bővült, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett. A közönség már az évad első új előadásában találkozhat vele, az Ilka titka című darab főszereplőjeként. A Michael Ende-meséből készülő előadás egy kislányról szól, aki szófogadatlan szüleit szó szerint elvarázsolja. A bemutató a tervek szerint október 2-án lesz.

Ezt követően az előző évadban megszületett A mindent látó királylány felújító próbái kezdődnek. Mátyás mesék címmel egy rendhagyó, interaktív osztálytermi játék is készül. Januártól pedig Vidovszky György rendezésében próbálják a János vitézt, majd az egyszereplős Fehérló­fiát, melyet Veres András rendez és Lendváczky Zoltán játszik. Az évad utolsó bemutatója a felnőtteket várja. A produkciót Fábián Péter állítja színpadra.

Játékkal várják a kicsiket ebben az évadban is

A Talált tárgyak című előadás egy részlete
Fotó: Ujvári Sándor

A népszerű Vasárnapi Mesébe­lépő játék idén a színház munkaterületeit mutatja be állatfigurák fő­szereplésével, akiket a gyerekek matricák formájában gyűjthetnek. A játékban résztvevőket az évad végén vendégül látják a cirókás napon.

Borítóképünk illusztráció. Részlet A mindentlátó királylány című darabból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!