Ars Sacra Fesztivál

2021.09.09. 19:55

Kecskeméten ad koncertet a Lakó Sándor Kamarazenekar

Vasárnap 18 órakor ad koncertet a kamarazenekar Kecskeméten, az Evangélikus templomban.

Sebestyén Hajnalka

A kamarazenekar egy korábbi koncerten, ahol még Róbert Gábor művészeti vezető is velük lehetett

Forrás: Lakó Sándor kamarazenekar

A Lakó Sándor Kamarazenekar vasárnap 18 órakor az Ars Sacra Fesztivál kecskeméti rendezvényeként ad koncertet az Evangélikus Templomban, Tisztelgés az elődeink előtt címmel. Megemlékeznek Lakó Sándor halálának 20. évfordulójára, és tisztelettel búcsúznak el Róbert Gábor művészeti vezetőjüktől, akit tavasszal a járvány ragadott el.

A 2004-ben alakult Lakó Sándor Kamarazenekar a névadó karmester szellemi hagyatékának állít emléket. Színvonalas műsoraikkal a kezdetektől szívesen szereznek örömet maguknak és közönségüknek. Repertoárjukon elsősorban barokk, klasszikus művek szerepelnek, de a múlt századi és a kortárs zeneirodalomból is válogatnak. Műsorukat gyakran színesítik neves hangszeres és énekes előadóművészek, ifjú tehetségek, valamint helyi és külföldi kórusok fellépése.

A zenekar 17 éves fennállása alatt számos díjat kapott, illetve jelentős eseményen vett részt.

2017-ben zenei szolgálatot adtak a római Santo Stefano Rotondo-bazilikában megrendezett Mindszenty-emlékmisén, 2018 tavaszán Hágában pedig a Hágai Magyar Kórussal adtak közös koncertet.

Kulcsár Erika
Fotó: Lakó Sándor kamarazenekar

Az együttes szakmai irányítását Róbert Gábor, a kecskeméti egyetem nyugállományú tanszékvezető tanára látta el haláláig. 2020 májusától zenekari munkáját Kulcsár Erika zeneiskolai tanár támogatta, aki 2021 tavaszán vette át a művészeti vezető feladatait.

– A Lakó Sándor Kamarazenekar továbbra is azt a hármas társadalmi igényt szeretné kielégíteni Kecskeméten, amely egy alkotóműhelyt biztosít mindazoknak, akik nem élethivatásuknak választották a hangszeres zenét. Ugyanakkor Kecskemét zenei múltját, hagyományait erősítik, népszerűsítik Kodály Zoltán szülővárosában, más régiókban és az ország határain kívül is, valamint kapcsolatokat épít és ápol határon túli magyar zenei közösségekkel – hangsúlyozta Kulcsár Erika, a zenekar új művészeti vezetője, majd folytatta gondolatait.

– Sajnos az elmúlt időszakban a járvány miatt kevés lehetőségünk volt zenei szolgálatot adni, de továbbra is szívesen muzsikálunk,

elsősorban kecskeméti egyházak alkalmain, városi rendezvényeken, megemlékezéseken, helyi és külföldi ünnepeken, fesztiválokon.

A zenekarban továbbra is szeretnénk szereplési lehetőséget biztosítani ifjú tehetségek számára, ezzel segítve őket az előadói pályájukon. Nagy reményem és célom, hogy Kecskeméten élő és tanuló, valamint a környező települések fiatal hangszeresei is kapcsolódjanak be a kamaraegyüttes zenei és közösségi munkájába – tette hozzá a zenei szakember.

A Lakó Sándor Kamarazenekar legközelebb szeptember 12-én, vasárnap, 18 órakor ad koncertet az Evangélikus templomban. Műsorukban A. Vivaldi, J. S. Bach, J. Haydn, C. Franck és G. Fauré műveiből nyújtanak különleges válogatást egy meglepetésdarab­bal fűszerezve. A koncert előtt Kiss János evangélikus lelkész mond bevezető gondolatokat. A koncertre a belépés díjtalan.

A kamarazenekar egy korábbi koncerten, ahol még Róbert Gábor művészeti vezető is velük lehetett
Fotó: Lakó Sándor Kamarazenekar

Három évtizede a zene szolgálatában

Kulcsár Erika nem ismeretlen a zeneszerető közönség előtt. A kecskeméti Kodály iskolát követően Debrecenben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében folytatta tanulmányait, ahol 1991-ben zeneiskolai gordonkatanári, majd 1992-ben zeneiskolai szolfézstanári diplomát szerzett. 1993-tól folyamatosan részt vett különböző zenekarok munkájában, Lakó Sándorral és Róbert Gáborral is többrétű munkakapcsolatban állt. Az évek alatt számos újabb képzésen részt vett: többek között drámajáték-vezető tanfolyamot végzett, ének-zene mesterszakon diplomázott, közoktatás-vezető, majd mentortanári szakvizsgát tett, a pedagógusminősítő rendszerben mesterpedagógus fokozatot szerzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!