Kecskemét / galériával és videóval

2021.08.12. 14:00

Modern mítoszokról mesél Menyhei Szabolcs KAFF-os kiállítása

Szerda délután a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) keretein belül nyílt meg a nagy sikerű Tenet című film vizuális effektjeiért járó Oscar-díjat elnyert Menyhei Szabolcs Modern mítoszok című kiállítása a Hírös Agórában.

Morva Daniella

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán elkezdődött a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, az érdeklődők pedig már az első napon négy kiállítás megnyitóját tekinthették meg.

A kamaraterem falain szerda délután, már a megnyitó előtt ott sorakoztak Menyhei Szabolcs csodálatos képei, melyek népes közönséget vonzottak magukhoz. A kiállítást Lukács Gyöngyi művésztanár nyitotta meg, de az eseményen jelen volt többek között Mikulás Ferenc alapító, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője is.

Lukács Gyöngyi az érdeklődők köszöntését követően néhány gondolatban összefoglalta és bemutatta az általa hosszú évek óta jól ismert művész, Menyhei Szabolcs munkásságát és személyét.

– Szakmai profizmus, tehetség, lendület, fejlődés, kreativitás, konstruktív gondolkodás, család, barátok, kedvesség, műveltség, humor, húsz év a szakmában, huszonhárom film és a vizuális effektekért járó Oscar-díj. Ezek a gondolatok jutottak először eszembe Szabolcsról, amikor felkértek a nyitóbeszéd elmondására – kezdte Lukács Gyöngyi, majd megragadta az alkalmat, hogy gratuláljon a Tenet című filmmel elért sikerekhez. Hozzátette: Menyhei Szabolcsot pályakezdőként ismerte meg, aki már akkor is rendkívül elhivatott volt a művészetek, főként a festészet iránt. Folyamatosan képezte magát és frissítette tudását, több diplomát is szerzett és számos kiállítása volt itthon, majd ösztöndíjasként jutott ki Londonba, ahol végül karrierje csúcsára ért.

– Volt egy álma, ami ifjú kora óta célként lebegett a szeme előtt. Volt egy álma, amit elért, mégpedig az, hogy hollywood-i produkciók vizuális világát teremtse meg. Inspiráló, izgalmas, aprólékosan kidolgozott festői tájai, épületeinek belső terei megszólítanak, kíváncsivá tesznek, kedvem lenne ezeket a helyszíneket bejárni

– méltatta a művésztanár.

Lukács Gyöngyi szerint a Menyhei-képek esszenciáját a művész műveltsége, szakmai-, és technikai tudásának együttese adja, és függetlenül attól, hogy látta-e valaki az adott filmet, amelyből a kép kiragadásra került, el tudjuk képzelni és át tudjuk érezni a valódi jelenetben megjelenített hangulatot, atmoszférát, lelkületet.

Mint megtudtuk, az Oscar-díj elnyerése óta Menyhei Szabolccsal nagyot fordult a világ, hiszen hosszú idő után munkahelyet váltott, ám a közeg egyáltalán nem volt ismeretlen számára. Korábban is dolgozott már Star Wars-filmeken az ILM Industrial Light & Magic nevű cégnél, melynek alapítója az a George Lucas, akinek többek között a Csillagok háborúja-sorozatot és az Indiana Jones-trilógiát is köszönhetjük.

– Nem csak a munkahelyem, a munkaköröm is megváltozott. Eddig a vizuális effekteken dolgoztam, most pedig látványterveket készítek. A legnagyobb különbség talán az, hogy mi sokkal – akár 2-3 évvel – korábban csatlakozunk egy adott produkcióhoz, a vizuális effektekért felelősök pedig jóval később – mesélt az új lehetőségről Menyhei Szabolcs, majd hozzátette:

jelenlegi munkája rendkívül izgalmas, és alkotói mivoltából kifolyólag valamivel közelebb is áll a szívéhez, mint az eddigiek.

Mint elmondta, nem ő kereste a lehetőséget, de mivel az utóbbi időkben egyre inkább kezdte érdekelni a látványtervezés, a megkeresésre nem tudott nemet mondani.

Hozzátette: itthon örömmel tölti el a sok lelkes arc, a gyerekek, fiatalok, akik a munkájáról kérdezik. Mindig örömmel segít nekik elindulni az úton, de legalábbis igyekszik hasznos tanácsokkal ellátni, lelkesíteni a jövő generációját.

Menyhei Szabolcs a járványhelyzet okán felhalmozódott egy év kihagyás után most is csak rövid időre érkezett Magyarországra, hiszen munkája elszólítja, de többször hangoztatta, hogy kecskemétiként sosem szeretett volna, és a jövőben sem szeretne elszakadni a gyökereitől.

A KAFF keretein belül megnyílt kiállításán a közönség betekintést nyerhet munkásságába:

találkozhatunk többek között a Star Warsból, a Harry Potterből, az Indiana Jones-ból, a Bosszúállókból, a Hangyából és a Mandaloriból kiragadott jelenetképekkel, de hivatalos illusztrációk, illetve saját, önszorgalomból készített alkotások is láthatók,

melyeknek címeire kifejezetten felhívták a figyelmet a megnyitón. A kiállítást az érdeklődők augusztus 11. és 19. között tekinthetik meg a Hírös Agóra kamaratermében, ingyenesen, de Menyhei Szabolccsal a későbbiekben zsűritagként is találkozhat a közönség, szintén a fesztivál keretein belül.

Egy korábbi interjú a témában Menyhei Szabolccsal:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/marvel-filmeken-is-dolgozott-mar-az-oscar-dijas-csapat-magyar-tagja-3949207/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!