festészet

2021.08.30. 19:03

Maszlik István munkáiból nyílt jubileumi kiállítás Orgoványon

Maszlik István orgoványi festőművész munkásságának 35 éves jubileuma alkalmából az alkotó korszakait is bemutató reprezentatív kiállítás nyílt az orgoványi művelődési házban vasárnap délután. Maszlik István első kiállítása 1986-ben volt. Az elmúlt 35 évben számos tárlata volt itthon és külföldön is és több díj, elismerés birtokosa. Érdekesség, hogy eddig éppen Orgoványon nem volt még önálló tárlata.

Horváth Péter

Fotó: Horváth Péter

A Falvak Éjszakája rendezvénysorozat egyik záró programjaként megtartott kiállítást nagy érdeklődés mellett Jószai Sándor ikonfestő képzőművész nyitotta meg. Jószai Sándor visszaemlékezett arra, hogy hosszú évekkel ezelőtt találkozott Maszlik István művészetével, miután meglátogatta műtermét, majd ezt követően évekig járt az orgoványi művésztelepre, ahol kiváló kollégákkal ismerkedett meg és sok barátot szerzett.

– Akinek van valami szenvedélye, de nem hagyják dolgozni, az kicsit hasonló ahhoz, amikor a lepkének kitépik a szárnyát és nem repülhet. Amikor egy ember a végsőkig leterhelt, szinte csodával határos, hogy maradt ereje arra, hogy fessen

– utalt Jószai Sándor arra, hogy Maszlik István 2002 és 2012 között a település tevékeny polgármestere volt és napi feladai mellett az alkotásra is jutott erejéből. Jószai Sándor hangsúlyozta, hogy a művész nyugdíjba vonulása óta eltelt kilenc esztendő felszabadultsága, szellemi gyarapodása meglátszik képein.

Dr. Turai Kamil esztéta mutatta be a művész képeit, aki Maszlik István első tárlatát is megnyitotta 35 évvel ezelőtt.

– Hatalmas életutat jelentenek a közbeeső évek. Stílusgondolatok, új motívumok sora, társadalmi-közéleti vállalások, változások. Ő mindvégig megmaradt a maga értékteremtő szerénységében és ihletforrása, Orgovány, ez a sötét, rejtelmes múltakból fel-felviruló falu, összeszorított foggal túlélő tanyavilágával, ősmagyar alakjaival, zúgó jegenyéivel, csaholó ebeivel – mondta az esztéta, hozzátéve, ahogyan a művész bölcsült, úgy egyre visszafogottabb, lényegretörőbb lett, aki kevesebbel többet mond. Így messziről felismerhetővé egyéniesültek a Maszlik-kézvonások. Ábrázolása egyre aszkétikusabb, tömörebb és koncentráltabb lett, mintha mindent az örökkévalóság szempontjából láttatna.

Fotó: Horváth Péter

Maszlik István parasztportréiról elmondta, hogy kifejezésre jut bennük az alkotó Mednyánszkyéra hasonlító emberismerete és megható részvét tükröződik bennük, amint nehéz és szép életutak rajzolódnak ki a vásznon.

A Maszlik-életmű régi motívuma a cipő vagy bocskor, ami gyötrelmes, fáradságos élet áhítatát, sőt az elmagányosodást és a megsemmisülés fenyegető közellétét láttatja: a lábbelikből, mint csigaházból, kihalt az élőlény. Az orgoványi tájat pedig Gulácsy szecessziósan megnyerő és tündéri miliőjébe vonta – mutatott rá Turai Kamil és hozzátette, hogy az ábrázolt gyökeres fakolosszusok a művész szülőföldhöz kötöttségégének makacs, kitartó és ragaszkódó áhítatát idézik fel. Az esztéta méltatását követően Maszlik István köszönetet mondott a kiállítás létrejöttéért és barátai elismerő szavaiért. A megnyitón a Bócsai Boróka Citerazenekar adott műsort.

Fotó: Horváth Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!