Ligeti időutazásra csábítja közönségét a kecskeméti Vastaps Társulat

– Végre a kulturális élet is visszazökkenhet a megszokott kerékvágásba, hosszú kihagyás után a mozik és a színházak újra látogathatóak. De a kecskeméti Vastaps Társulat máris szökni készül. Hová indultok?

– Egy mesés környezetbe, a kecskeméti Eyva ház udvarára, ahol egy szórakoztató összeállítással várjuk vissza nézőinket a hosszú kihagyás után – mesélt az újdonságokról Gergely Tamás, a társulat vezetője. – Nem titok, hogy a pandémia miatt nyolc előadást kellett lemondanunk a tavalyi évben, így egy kevés kényszerűség is van abban, hogy ezúttal szabadtéren lépünk fel, mégis úgy gondolom, hogy járvány nélkül is kiváló, és nem mindennapi lehetőség a szabad ég alatt színpadi előadást játszani.

– Na ne tessék mondani... ez az új darab címe. Mire számítsanak a nézők?

– Eredetileg kevésbé ismert szerzők humoros írásaihoz szerettem volna kötni a történetet, de kevés ilyenre bukkantam. Megpróbáltam több író szerzeményével összefésülni azt az egyet, de nem működött. Az egyik játszónk ötlete nyomán végül nem szerzőhöz, hanem egy tárgyhoz, történetesen egy padhoz kezdtük kötni a jeleneteket. Olyan írásműveket kerestünk, amelyek vagy eleve egy padhoz kapcsolódnak, vagy könnyedén adaptálhatók. Az már csak a hab volt a tortán, hogy végül egy ligeti környezetbe álmodtuk meg az egészet.

– Ha ez a Ligetben lévő pad mesélni tudna, vajon mit mondana?

– Ez a pad különböző történések szemtanúja, emberi élethelyzeteket, kapcsolatok megszületését és kiépülését szemléli. Mesélne harsány humorról, ízléstelen, mégis szerethető udvarlásról, elutasításról, pávatáncról, nőcsábászokról és naivákról – avat be bennünket Váry Károly, a darab rendezője, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze. – A „Na ne tessék mondani...” esetünkben az előadás egyik jelenetének címe, ami kimondva már önmagában hordoz valamilyen háttértartalmat. A nézőt elkezdi furdalni a kíváncsiság – legalábbis bízunk benne –, hogy vajon mi lehetett az előzmény, amelyre ez a válasz érkezett. A liget pedig megszólal és mesélni kezd különböző korok eltérő szokásairól és értékrendjéről, ugyanis különleges módon ollóztuk össze a jeleneteket a Pad kapcsolódásával. Minden jelenet végén távozik valaki a Ligetből, de egy személy mindig ott marad. Hozzá érkezik a következő, és ez így folytatódik... Szerencsére olyan történeteket találtunk, amelyek könnyedén a Pad köré fonhatóak.

– Az előadás tehát valódi időutazásra csábít, hiszen egymást váltják a klasszikus, majd a modernebb művek, végül újra klasszikusra vált a történet és így tovább...

– Örülök, hogy sikerült direkt elválasztás nélkül összefésülnünk a történeteket – folytatja Váry Károly rendező. – Én azt szerettem volna elkerülni, hogy tömbösítve legyenek a klasszikusok és a modernek. A kettő váltakozása teremti meg a tökéletes egyensúlyt, és sokkal érdekesebbé teszi az előadást. És ahogy ez létrejön, onnantól a cél, hogy mind a klasszikusoknál, mind a modern történeteknél meg tudjuk teremteni az adott mű hangulatát, hogy a néző is átérezze: most valóban visszautaztunk egy kicsit az időben, vagy éppen előre. Emellett a humor az előadás egyik legnagyobb mozgatórugója. Én nagyon szeretem az abszurd humort, így már régóta terveztük Tamással, hogy együtt létrehozunk valami effélét. Korábban főként komolyabb előadásokat rendeztem, egy bohózattal dolgoztam eddig, de azt kell mondjam, ez a világ való igazán nekem.

– Milyen fogadtatásra számítotok?

– Bízom benne, hogy mivel biztonságos térben kerül megrendezésre az előadás, – ráadásul még védettségi igazolvány sem kötelező –, sok nézőt köszönthetünk majd köreinkben. Én kedvező fogadtatásra számítok, hiszen amit jelen helyzetben ez a szórakoztató összeállítás adni tud, az egy humoros, kellemes, nyár esti lazítós 80 perc, amelyre miért mondana bárki nemet...

A naiva és a nőcsábász esete a ligetben

Sárosi Gábor, színjátszó: – Én kaptam azt a nemes feladatot, hogy eljátszhatom a Liget nőcsábászát. Azt a férfitípust testesítem meg, aki hatalmas egóval rendelkezik, iszonyatosan szuggesztív, és egyetlen célja van: hogy levegye a nőket a lábukról. Csúnyán fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy ki akarja használni őket. Ennek az izgalmas része az, hogy mind Szép Ernő, mind Molnár Ferenc művében kölcsönös az akarás a nő és a férfi részéről, mégis hosszas pávatánc zajlik köztük. Akarják, de nyíltan nem mondják ki, húzzák egymást és játszanak, ettől humoros és izgalmas az egész. Egy dologban biztosan hasonlítunk a karakterrel: én is imádom a nőket. Abban azonban már egyáltalán nem tudok vele azonosulni, ahogy bánik velük. Az én világomban teljesen máshol helyezkedik el a nő, mint az övében. Ha viszont a színészi oldalát nézem, jó és érdekes érzés belehelyezkedni a nőbolond karakterbe, mert szinte minden megszólalása humoros és túlfűtött, ez pedig izgalmassá teszi.

Molnár Sára, színjátszó: – A közös jelenetünkben Gáborral én alakítom a naiv fiatal lányt, Mancit, aki tapasztalatlan, ugyanakkor nagyon érdeklődő és kíváncsi. Megtetszik neki a fiú, beszélgetni kezdenek, a huzavona pedig végig fennmarad köztük. Valóban mindketten ugyanazt szeretnék, mégis, abban a pillanatban, ahogy bármi történhetne, a karakterem hátrál egyet. Ez nem feltétlenül tudatos, hiszen egy tapasztalatlan, fiatal lányról beszélünk, akiben bár buzog a kalandvágy, nem tud megfelelően reagálni a közeledésre. Manci könnyebben kiismerhető, ő egy naiv lány, én nem ilyen vagyok. A másik karakteremre jobban hasonlítok: hajlamos vagyok sokat beszélni, ahogy ő is. Izgalmas dolog lesz „saját magammal” találkozni a színpadon.

További információk: www.vastapsprodukcio.hu, www.eyvahaz.hu

Borítóképünk illusztráció.

Részlet a Vastaps Társulat: Adáshiba című előadásából