galériával

2021.07.30. 06:55

Dunszt István és Gyenes Kata kiállításával folytatódott a Kecskeméti Szalon

Gyenes Kata fotográfus és Dunszt István festőművész közös kamara kiállításával folytatódott csütörtökön a Kecskeméti Szalon a Spaletta Étterem és Sörházban.

Horváth Péter

Fotó: BUS CSABA

Dunszt István neves sportoló, nyugalmazott középiskolai testnevelő tanár életét végigkísérte a grafika és a festészet. Már fiatalon megmutatkozott az alkotás iránti tehetsége, de végül a sport és annak oktatása felé fordult, de örömfestőként mindvégig hódolt az alkotás örömének. Gyenes Kata eredetileg jogász és mintegy 20 éve fontos irány életében a fotográfia. A festőművész a természetes és épített környzetről készült alkotásait, csendéleteit és emberábrázolásait állították ki, Gyenes Kata pedig a Kecskemét City Balett Négy Évszak című előadásán készült fotósorozatával és egy cianotípiával szerepel a tárlaton.

Nagy Nikolett, a Kecskemét City Balett táncművészének előadása után Kovács Ágnes művészettörténész tárta fel a fotográfus és az örömfestő munkássága közötti párhuzamot.

– Mindkettejük életében régóta jelen van a művészet, de nem ez volt eddigi életük fő csapásiránya. Az elmúlt időszakban azonban áthelyeződtek a hangsúlyok és egyre szívesebben és egyre többet fordultak meg az alkotás addig ritkábban járt, de el soha el nem hagyott ösvényén. Dunszt István és Gyenes Kata most először találkozott kiállítási környezetben – mondta Kovács Ágnes, hozzátéve, hogy további párhuzam is vonható, mégpedig Dunszt István és Bozsó János között a témaválasztásban, melynek kiindulása a táj. – Dunszt István festményein a valóságból indul ki, amiből nem szó szerinti átiratot képez, hanem a látvány lényegének megragadásával létrehozott sajátosan letisztult képi világot képez. A lényeg számára karikatúráin és portréin alanyának jelleme, tájképein a fénnyel telített színek és formák – fogalmazott a művészettörténész, majd hozzátette: Dunszt István bevallása szerint olyan az alkotás, mint az imádság és a bibliaolvasás – napi penzum, ami ritmust ad az életnek.

Gyenes Kata művészetéről szólva elmondta, hogy az alkotóhoz azért áll közel a Kecskemét City Balett táncművészeinek fotózása, mert amint a fotózásnak, úgy a táncnak is lényege az egy időpillanatba összesűrűsödö tökéletes mozdulat, mely megismételhetetlen. Műveiben a rendezvény- és a portréfotózás sajátosan érzékeny egyvelege látható, melyek a táncművészek bensőséges, érzékeny portréi is egyben.

A méltatás után Steiner Ágnes szervező beszélgetett Gyenes Katával, aki elmondta, hogy lenyűgözi balettművészek tehetsége és küzdése. Egy próbán nyílt alkalma a társulatot fotózni, ahol azonnal jól fogadták, szavak nélkül egymásra hangolódtak, ami fontos volt ahhoz, hogy képei tükrözzék az ott tapasztalt intimitást. A fotográfus elárulta, hogy számára a fotózás hasonló, mint Dunszt Istvánnak a festés, párbeszéd a Jóistennel. A beszélgetést követően a Dunszt család örömzenélt a színpadon. A kiállítás augusztus 12-ig látogatható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!