Alkotásaival fejezi ki önmagát a ballószögi művész

– Mikor készültek első képei? – érdeklődtünk Vinczéné Kócsó Emíliától, aki Kecskeméten nőtt fel, férjével a nyolcvanas évek végén alapított családot Ballószögön.

– Már gyermekkoromban szerettem rajzolni, nagypapám volt a példaképem. Nem azért, mert ő alkotó lett volna, hanem a biztatása, az ösztönzése hatott rám pozitívan. Látta bennem, a rajzaimban a fantáziát, mely óriási motivációt jelentett számomra.

– Mikor kezdte el tudatosan fejleszteni a képességeit?

– Kecskeméten, a Katona József Gimnáziumba jártam, amikor találkoztam Turi Endre zománcművésszel. Ő vezetett be először egy igazi művészeti közegbe. A foglalkozásain az alkotói légkör olyan indíttatást adott, mely később a továbbtanulásomat is meghatározta. Érettségi után Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz–rajz szakán diplomáztam.

– Ezek szerint a pedagógusi hivatást ötvözte a rajzzal. Melyik az igazi énje?

– Pedagógusnak tartom magam, de nagyon szeretek alkotni. S amikor ezt a gyerekekkel közösen tehetem, az az igazi. 1989-ben friss diplomásként kezdtem el tanítani a ballószögi általános iskolában, ahol azóta is dolgozom. Az évtizedek alatt továbbképeztem magam, így került a földrajzhoz és a rajzhoz az informatika is, mely utóbbi szakterület szintén nagyon közel áll hozzám. Rajzszakkört is tartok. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, ha a tanítványaim érnek el sikereket. Több diákom is művészeti irányban tanult tovább, majd futott be és lett sikeres. Büszke vagyok valamennyiükre.

– Ballószögön több neves alkotóművész él. Milyen a kapcsolatuk?

– Nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy együtt állíthattam ki ezen helyi művészekkel: Ambrus Lajossal, Apró Tamással és Demeter Józseffel, továbbá a tavaly elhunyt Gróf Zoltán festőművész alkotásai mellett lehetnek képeim, aki óriási veszteség volt a közösségünk számára. Ez a negyedik közös tárlatom Ballószögön. Hatással voltak és vannak rám, alkotói munkáikkal motiválnak, tanultam is tőlük, jó kapcsolatot ápolunk, összetartozunk.

– Mennyi ideje jut az alkotói munkára?

– Szabadidőm kevés van, inkább csak egy-egy hétvégén vagy éjszaka jutok festőállvány közelébe.

– Festményei és grafikái egyaránt láthatók a kiállításon. Melyik technika áll közelebb a szívéhez?

– A grafikát szeretem legjobban, sok szénrajzot készítek. Kihívásként tekintek arra, hogy szénnel fejezzem ki a mondanivalómat. A fény-árnyék hatás, a vonalak játéka, „a nem színekkel” kifejezett valóság vonzó számomra, szeretem ezt a technikát. Amikor festek, főként akvarellt használok. A témák terén az emberek, az emberi kapcsolatok megjelenítése, valamint a tájképek a legmeghatározóbbak munkásságomban. Úgy érzem, ezeken keresztül tudom leginkább átadni a gondolataimat, kifejezni az érzéseimet.

– A járvány idején, a digitális oktatás során több ideje jutott alkotásra?

– Egyáltalán nem. Általános iskolai tanárként nálunk rövidebb online oktatás volt, mint a középiskolában, de becsülettel végigvittük, nem engedtük el a gyerekek kezét. Emellett informatikusként a többi kollégának is mindig segítettem a technikai problémák orvosolásában és belső képzéseket tartottam.

– A járvány adott ihletett egy-egy képhez?

– Nem kifejezetten maga a pandémia, hanem az általa kialakult bezártság, a bizonytalanság, a félelem olyan gondolatokat ébresztettek bennem, hogy nekünk, helyi alkotóknak is össze kell tartanunk. Megerősítettek abban, hogy tíz év után újra rendezzünk közös kiállítást, melyben a faluház partner lett és lehetőséget teremtett az alkotói összefogásra. A kiállításon látható képeim mind az elmúlt fél évben készültek, és Trianonhoz kapcsolódnak. Nincs személyes kötődésem e történelmi eseményhez, de szomorú következményei megihlettek. Látható többek között Teréz anyáról készült grafika is, aki számomra egy ikon, egy példakép. A képeim nem csak a vallásos emberekhez szólnak, hitet és szeretet közvetítenek.