kecskemét / mátra

2021.06.28. 09:02

Újra Muzsikál az erdő

Kecskemét után a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat második állomása a Mátra lesz július 3–11. között. A Mátrai Művészeti Napok elnevezésű programsorozatban számos kecskeméti fellépő színesíti a műsort.

Sebestyén Hajnalka

Szakvezetéses erdei sétákon is részt vehetnek az érdeklődők

Forrás: Munkatársunktól

Fotó: Picasa

Szabó Lajos főszervező elmondta: új lendületet kapott a Muzsikál az erdő rendezvény, hiszen értékrendje, szellemisége a járványhelyzetben megerősítést nyert. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A Muzsikál az erdő értékei aktuálisak: a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, a zene szeretete, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.

Ezúttal is különleges erdei helyszínekre hívják a zene- és természetbarátokat.

Az erdei séták során megismerhetők a különleges erdei értékek, ráadásul a hangulatos környezet segít ráhangolódni a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre.

Az egy hét alatt több településen országos, sőt, világhírű előadóművészek és a helybeli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása, a fenntartható gazdálkodás példák bemutatása. Számos kecskeméti művész is zenél, többek között hallható majd a Lóca együttes, Szilágyi Áron dorombművész Zoord zenekara, a Kecskemét Brass és Beke Márk, a 2018-as Virtuózok győztese, Csík János és a Mezzo, a Kodály Iskola Aurin Leánykara, valamint Szabó Balázs is.

A Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok helyszínei: Szurdokpüspöki, Tar, Salgótarján – Eresztvény, Gyöngyös-Sástó, Abasár, Ágasvár, Pásztó – Mátrakeresztes, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján. A részletes program a muzsikalazerdo.hu oldalon megtalálható.

Szakvezetéses erdei sétákon is részt vehetnek az érdeklődők
Fotó: Munkatársunktól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!