galériával

2021.06.04. 12:43

Újra kiállítás nyílt a kecskeméti kerámiastúdióban

Hosszú idő után újra megnyitóra gyűlhettek össze az érdeklődők csütörtökön a Nemzetközi Kerámia Stúdióban, a Kápolna Galériában, ahol Szabó Ádám Csaba keramikusművész kiállítása nyílt meg Kovariancia címmel.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

Az alkotó durvaszemcsés agyagba levegőbuborékokat zárt be, majd a tárgyak falán esetleges módon réseket vágott, amelyek így deformálódtak és különleges alakot nyertek. A megnyitón dr. Füzi László, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kft. is beszédet mondott, reményét fejezve ki, hogy a koronavírus miatti hosszú kényszerű szünet után sorban követhetik majd egymást a kiállítások a Kápolna Galériában. Szabó Ádám Csaba munkásságát pályatársa, Szabó Eszter Ágnes képzőművész méltatta.

– Az emberi kéz formázta őket, erejük mégis túlmutat az emberi civilizáción, kitágítják a teret és az időt. Ezek a tárgyak olyanok, mintha a Föld mélyéről feltörő tüzes láva megkövült volna, de azelőtt az alkotó megkorongozta volna az anyagot. Mintha a folyamat felcserélhető lenne, és nem a korongozás után égette volna ki a tárgyakat, hanem közben. A tűz pusztító és teremtő ereje sugárzik a térben. Az alkotó ember és a természet összecsapása win-win helyzetet eredményezett, vagyis mindenki nyert. A természet törvényeibe beavatkozott az ember, de ezek a tárgyak ezt nem bánják – hangzott el.

A tárlat június 17-ig, hétköznapokon 13-17 óráig tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!