galériával

2021.06.12. 20:08

Harmóniát, a szellem szabadságát sugározzák a halasi alkotó képei

Szín-folt címmel nyílt kiállítás a Közösségek Háza nagytermében Petruskáné Markó Ibolya többféle technikával készült képeiből. A tárlatot Bródy Maja rendezte és dr. Körmendy László orvos, ikonfestő nyitotta meg a halasi közönség előtt.

Pozsgai Ákos

A visszatekintő jellegű összefoglaló kiállításon a festő bemutatja pályája legfontosabb állomásait, alkotásait. Körmendy László Petruskáné Markó Ibolya alkotói tevékenységéről és festői munkásságól elmondta, hogy

számára a művész képei a harmóniát, a szellem szabadságát, sőt, minden túlzás nélkül állítva az alkotói tevékenység magabiztos szárnyalását mutatják.

– Alkotásainak mesterien megfestett formavilága mellett a harmónia, a forma és a szín elválaszthatatlan egyensúlya, valamint a pasztellszínek valódi összecsengése a legmegnyerőbb. A színharmónia egyik alapfeltétele a kompozícióban megjelenő színek világossága, a teltsége, valamint azok összhangja. Mindezek együttesen egy tetszetős skálát alkotnak a művész képein – hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján Körmendy László, kiemelve, hogy ugyancsak jellemző a képek sugallta harmóniára a színezetek közötti szabályos kapcsolat, a színek művészien megválasztott dinamikája.

Hozzátette: a tárlat képei a különböző színharmóniaelméletek jellemzői mellet eklatánsan sugallják, hogy Petruskáné Markó Ibolya festményei a coloroid színrendszer szerinti lényegi tulajdonságokat hordozzák. – Ezen gondolatok mentén jönnek létre képeinek megkapó magabiztos színharmóniaegyüttesei, mint kedves, megnyerő, szerény egyéniségének kézzelfogható, vizuálisan jól érzékelhető kisugárzásai – mutatott rá az ikonfestő, aki szerint igazak ezek az állítások az festőművész, mind a figurális, a realitások elveit követő, mind pedig az absztrakt jellegű alkotásaira egyaránt.

A kiállítás megnyitóján közreműködött a Gaudium Quintett fúvós kamaraegyüttes, a tárlat július 2-ig tekinthető meg Kiskunhalason a Sétáló utcában található Közösségek Házában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!