kecskemét

2021.06.01. 06:55

Hamarosan új darabbal áll színpadra a Pótszék Társulat

Egy sziporkázó humorú, amerikai darabot állít színpadra a kecskeméti Pótszék Társulat. A pandémia negatív hatásai őket sem kímélték, de optimistán állnak a következő időszak elé.

Bajáki Zsanett

A Pótszék Társulat

A járványügyi előírások enyhítésével a kecskeméti Pótszék Társulat is megkezdte a próbáit. Ennek apropóján Nyitrai Brigittát, a társulat vezetőjét kérdeztük a legfrissebb híreikről.

– Három előadáson is dolgozunk egyszerre. Egy nagyon izgalmas, régóta nem játszott darab az egyik, amit először fogunk szabadterén előadni a Csillagfény Színház szervezésén belül Kecskeméten, augusztus 22-én. A Sylvia, avagy nem a póráz teszi a kutyát egy igazi, hamisítatlan vígjáték, két felvonásban. Jómagam egy idősebb feleséget játszom, akinek a házassága nehéz időszakon megy át, mivel a már szintén nem fiatal férj hazahoz egy kutyát, Sylviát. A kutya, akinek gondolatait végig hallja majd a közönség, bizony felborítja a házasságot. Sziporkázó dialógusok sora és jellegzetes amerikai humor – ezt ígéri a darab, amelynek főszerepében Barbara Ferrini látható. További szereplők Gulyás László, László Ferenc és Bapcsán Botond. Később, szeptember 5-én a Ruszt József Stúdiószínházban is előadjuk ugyanezt a darabot.

Nyitrai Brigitta, a Pótszék Társulat vezetője

– Mennyire viselte meg a társulatot a pandémia?

– Nehéz időszak volt az elmúlt egy év. Kétszer kellett premiert lemondani a járvány miatt. Azt hiszem ez a lehető legkárosabb, ami egy darabbal történhet, hiszen a célegyenesben egyszer csak megszakadnak a próbák és elalszik a tűz. Mindenesetre nem adjuk fel és Kelecsényi László KaráDY-VArázs című darabját november elején tervezzük bemutatni. Ugyan tavaly volt a Karády Katalin emlékév, de bízom benne, hogy a darab mondanivalója örökérvényű és most is nagyon aktuális. Ez a történelmi dráma 1938-tól egészen a rendszerváltásig dolgozza fel a magyar történelmet, Karádyt állítva a darab középpontjába. Gulyás Lászlóval ketten rendezzük, és a Pótszék Társulat minden tagja szerepelni fog benne. Nagy falat egy amatőr társulatnak, de nagyon optimista és bizakodó vagyok.

– Vidéken is öregbítik Kecskemét hírnevét.

– Június 7-én Gyálon adjuk elő a már tavaly bemutatott Karády sanzonestünket. Ez egy nagyon szépen megkomponált történelmi pódium-est, amelyben Pápai Béla kísér bennünket zongorán. Őt aligha kell Kecskeméten bemutatni, hiszen kitűnő művész emberről beszélhetünk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült megnyernünk Pápai Bélát a Pótszék Társulatnak. A Karády-estből további négy előadás lesz a nyáron, miközben folyamatosan próbálunk heti 2-3 alkalommal.

– Karitatív előadásokkal is készülnek.

– Sok tervünk van, remélem ez az évad sikerrel jár majd, és tényleg túl lehetünk a víruson. Ilyen terv például egy jótékonysági est a Mélymerülés utcalap népszerűsítésére, vagy szintén egy karitatív előadás, amelyet minden évben a Bács-Kiskun Megyei Kórházban lévő betegeknek szoktunk adni. Ennek megvalósítása nyilván sok mindentől függ, de egyelőre nagyon optimista vagyok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!